F1

Marko újabb kifogásolható elemet talált a McLarenen: Ez lesz a következő!

Helmut Marko örült az FIA döntésének a McLaren ,,mini-DRS-vel” kapcsolatban, ugyanakkor elárulta azt is, mire fognak fókuszálni a következőkben az ellenfél autóján.

Bakuban szúrták ki a csapatok, hogy a wokingi istálló hátsó szárnya milyen trükkös elemet rejteget. A kérdéses alkatrész egyik része ugyanis felfelé hajlott. Természetesen az ellenfelek a Szövetséghez fordultak, ami arra kérte a brit istállót, módosítson a szóban forgó elemen.

A McLaren elismerte, hogy változtatni fognak a hátsó szárnyukon, aminek a Red Bull tanácsadója kifejezetten örült.

Fotó: McLaren

,,Mint a legtöbb néző, mi is láttuk a McLaren hátsó szárnyát a televízióban. Észre vettük, hogy az elem meghajlik. Ám a szabályok szerint azt a részt nem szabad úgy megépíteni, hogy az menet közben meghajoljon. Az ellenőrzés persze csak egy dolog, azon átmentek. Ám ami a versenyen történik, az már egy másik történet. Nincs itt semmilyen szürke zóna. A szabályok világosan kimondják, hogy menet közben a szárny aerodinamikailag nem változhat. Emiatt vagy más tesztelési módszert alkalmaznak innentől, vagy megváltoztatják a szabályokat, avagy betiltják a szárnyat. A szárnyelem meghajlik, ami tempóelőnnyel jár” – nyilatkozta az osztrák tanácsadó.

Marko az ORF-nek elmondta, háromszor tiltakoztak a McLaren hátsó szárnya ellen, de még van mit kifogásolniuk:

,,Háromszor tiltakoztunk a McLaren hátsó szárnya ellen, és tegnap az FIA helyes döntést hozott. A hátsó szárnyuk tehát nem szabályos. Most viszont itt az ideje, hogy megvizsgálják végre a McLaren első szárnyát is.”

Csonka Nikolett

Recent Posts

Fradi-mezt húztak és Rubik Kockával játszottak a MotoGP-versenyzők a Balaton Parkban

Alex Rins a Ferencváros mezében sétálgatott a Balaton Park Circuiten, Marc Márquez és a többi…

10 perc ago

Gyógyfürdő vagy balatoni pancsolás? Gulyásleves vagy farsangi fánk? – Így válaszoltak a MotoGP versenyzők!

Magyarországgal kapcsolatos kérdésekre válaszoltak a versenyzők. A MotoGP-ben minden csütörtöki sajtótájékoztató végén szokás egy játékot…

1 óra ago

Brad Pitt nem úttörő: Tom Cruise ma 14 éve már vezetett F1-es autót!

Az elmúlt hónapokban a motorsport világbának színész főszereplője Brad Pitt volt, aki az F1 film…

2 óra ago

Két lehetősége van a Forma-1-es visszatérésre Hornernek

20 év után távozott nemrégiben a Red Bulltól Christian Horner. A brit sikerkovács jelenleg pihen…

12 óra ago

“Nincs olyan sok titok a pályával kapcsolatban” – Marc Márquez szerint a korábbi teszt nem előny a számára

Marc Márquez szerint közel lesz egymáshoz a mezőny a Balaton Parkban, ahol minden gyártó labdába…

13 óra ago

Bortoleto és Hadjar a sztár újoncok, annak ellenére, hogy nem körülöttük van a legnagyobb hype

Miközben a pilóták pihennek és felkészülnek a 2025-ös Forma-1-es világbajnokság utolsó tíz futamára, amely a…

14 óra ago