Fotó: Mark Thompson/Getty Images / Red Bull Content Pool
Miután az FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem arról beszélt, hogy rossz szemmel néz a Forma-1-es versenyzők káromkodásaira, a csütörtöki sajtótájékoztatón Max Verstappen „csúnya” szót is használt, mikor véleményezte ezt.
Elmondta, hogy a káromkodás betiltása szerinte nem életszerű és igenis ki akarja mondani, ha például úgy érzi, hogy az autója „elb***ott”.
Mivel egy közvetített sajtótéjékoztatón hangzott el a fenti, kicsillagozott szó, a holland versenyzőt megbüntették a csúnya beszédért. Az FIA ítélete szerint megszegte a Nemzetközi Sportkódex viselkedésre vonatkozó cikkelyeit, ezért pedig büntetést kapott, közmunkára ítélték.
A közmunka szóra sok rajongónak felszaladt a szemöldöke. De nem olyasmire kell gondolni, ami először az emberek eszébe jut a „közmunka” szó hallatán. Várhatóan nem lesz szó utcaseprésről, szemétszedésről, vagy ilyesmiről.
Még nem közölte az FIA, hogy pontosan mi is lesz ez a büntetés, de sejtésünk már lehet róla.
Pár éve ugyanis már osztottak ki ilyen büntetést, akkor is Verstappennek. Miután a Red Bull versenyzője a 2018-as Brazil Nagydíj után dühből meglökdöste Esteban Ocont, szintén közmunkára ítélték. Ez akkor azt jelentette, hogy Verstappennek kötelezően meg kellett jelennie 2019 januárjában a Formula E marokkói hétvégéjén, a Marrakesh E-Prix-n, ahol az ottani versenybírók munkáját kellett segítenie.
Minden bizonnyal most is valami ehhez hasonlóra kell számítani.
A Mercedes és csapatfőnöke, Toto Wolff mindig is kiemelt figyelmet fordított a tehetségek felkutatására. Ezt…
Új befektetői háttérrel ismét megjelenhet a Caterham neve a Forma-1-ben. A 24 éves kuvaiti üzletember,…
33 év kihagyás után ismét Magyarországon versenyeznek a világ leggyorsabb motorosai. A visszatérést és a…
A történelmi versenyen végül nem volt meglepetés. Kissé felhős idő fogadta a sprintfutamot, ahol először…
Lando Norris csapattársa, Oscar Piastri nyomába eredt, miközben a McLaren visszatér és viharos gyorsasággal hódítja…
Már több, mint egy hónapja, hogy – mint minden évben – idén is megrendezték a…