Categories: F1

Inkorrekt, amit tettek? A Red Bull és az RB kapcsolatának vizsgálatát kéri a McLaren

A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella a Red Bull és az (Visa Cash App) RB közötti kapcsolat tisztázását kérte, miután Daniel Ricciardo a Szingapúri Nagydíj legvégén egy késői kerékcsere által megfutotta a verseny leggyorsabb körét. Ezzel pedig megfosztotta egy ponttól a mclarenes Lando Norrist, aki egészen addig birtokolta a leggyorsabb kört, és a bajnoki címért Max Verstappen ellen folyó csatájában minden egyes pont kulcsfontosságú lehet. 

Ricciardo bár magáénak tudhatja a leggyorsabb kört, nem kap pontot érte, mert az csak akkor jár, ha a versenyző a top 10-ben végez.

Bár Stella nem vádolta meg nyíltan a Red Bullt és testvércsapatát összejátszással, azt mondta, hogy hosszabb távú megbeszélésre lehet szükség a két alakulat kapcsolatáról.

„Ez egy nagy dolog. Tudod, amint a sportszerűségre hivatkozol, úgy gondolom, hogy felelősségtudattal kell megközelíteni ezt a dolgot, amit én is szeretnék” – mondta.

„Nem ismerem a tényeket. Csak azt láttam, hogy az RB a leggyorsabb körre ment, és ezt el is érték. De hogy én itt sportszerűtlenségről és hasonlókról beszéljek, azt hiszem, az… nem lenne helyénvaló.”

„Ők érték el a leggyorsabb kört, és potenciálisan egy hosszabb távú beszélgetés részeként olyan helyzetbe kell hoznunk a sportágat, hogy a csapatok bármelyik szakaszban – legyen az a pálya mellett vagy a gyár mellett – teljesen autonóm módon viselkedjenek, mert ez egy konstruktőri bajnokság.”

„Ezzel mindenképpen foglalkozni kell. De semmilyen ponton nincsenek most olyan informécióim, hogy azt mondjam, az RB azért ment a leggyorsabb körre, hogy a Red Bullt támogassa. Csak egy kicsit… hogy is mondjam… furcsának találom. Nem sejtettem, hogy ez fog történni.”

„Kicsit meglepett, hogy az RB versenyzésének legfőbb prioritása Szingapúrban az volt, hogy a futam leggyorsabb körére menjen. Azt hiszem, csak keményebben kell dolgoznunk, hogy ez [a bajnokság] ne egyetlen ponton múljon.”

„Ugyanakkor annyi szimpátiát, támogatást és barátságot érzek Daniel iránt, hogy egyszerűen örülök, hogy ezt a leggyorsabb kört hozzáadhatja a pályarekordjához.”

Mindezek ellenére a verseny után még maga Ricciardo is úgy fogalmazott, hogy reméli, segített ezzel Verstappennek.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Marc Márquez taktikája frusztrálja a riválisokat

A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…

55 perc ago

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

11 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

12 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

13 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

14 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

15 óra ago