Fotó: McLaren
Nico Rosberg szerint Lando Norrisnak „ki kell simítania” a hibákat, ha meg akarja nyerni a Forma-1-es világbajnokságot.
Norris fölényes győzelmet aratott a Szingapúri Nagydíjon, amivel újabb részt faragott le Max Verstappen előnyéből a bajnokságban. A bajnoki riválisok közötti különbség immár 52 pontra csökkent, és hat versenyhétvége – 180 pont – van hátra. Miközben Norris végre véget vetett annak a sorozatának, hogy az F1-es futamok első körében elveszítette a vezetést, amikor a pole pozícióját a szezon harmadik fölényes győzelmévé alakította, és két, a szalagkorláttal való ütközést is túlélt. A 2016-os világbajnok Rosberg ezeket a hibákat „igen furcsának” nevezte, és utalt rá, hogy a McLaren pilótájának ki kell küszöbölnie az ilyen eseteket, ha esélyt adjon magának arra, hogy megelőzze Verstappent az elsőségért.2016 világbajnoka a Sky Sports F1 podcastjában beszélt erről:
„Azt hiszem, amikor mindenki arról kérdezi tőle, hogy „Lando, hétszer rajtoltál a pole-ból, és hétszer jöttél ki az első körből nem elsőként, mit csinálsz rosszul, és nem aggódsz, hogy holnap is el fogod rontani?” Ez végül még nagyobb nyomást jelent neki, mert tényleg elkezdesz azon gondolkodni, hogy „húha, nem is vagyok képes jól rajtolni, és holnap megint el fogom rontani?” Mindenki azt fogja mondani nekem, hogy ó, ez már a nyolcadik eset… Ez tényleg hatalmas nyomást jelent.
Szerintem komoly teher alatt volt, különösen a rajtnál. Viszont a végén megint csak remekül teljesített. Ahol aztán nagyon furcsán alakult, azok a hibák, amiket a futamon elkövetett. Némileg zavarba ejtő volt, hogy mi történt, mert kétszer a falnak csapódott. Mindkettő olyan volt, mintha nagyon súlyos, majdnem a versenye végét jelentő pillanatok lennének. Elég nagy szerencséje volt, hogy nem esett ki. Egyszer egy hajtűkanyarban méterekkel letért a pályáról, nem egy kis elfékezés, hanem egy hatalmas kitérő, a másik alkalommal pedig ugyanazt a falat találta el, amit George Russell tavaly, amikor az utolsó körben kiesett. Újfent letért a pályáról, amikor a mezőny hátsó részen előzött, ami a Williams volt, megint letért a pályáról. Tehát három pillanata volt itt.
Ez nekem igen furcsa. Nem emlékszem arra, hogy én, Max Verstappen, vagy egy Lewis Hamilton, amikor ennyire kényelmesen vezet, három ekkora hibát követett volna el. Ez egy kicsit meglepő volt. Tudom, hogy Szingapúr elég nehéz, koncentrálni, fizikailag nagyon, nagyon megterhelő volt. Nem tudom, hogy ez minek volt köszönhető. De Landónál ismert, hogy hajlamos mindig és mindenhol elkövetni ezeket a kis hibákat. Láttuk ezt tőle, és ezt ki kell javítania, ha idén a világbajnoki címért akar harcolni.”
A Red Bull korábbi irányítója, Christian Horner várhatóan korábbi ellenfelét, Toto Wolffot másolja, és visszatér…
Ha nyár, akkor Balaton. A Balaton kapcsán pedig eszünkbe jutott egy kis nosztalgia, méghozzá arról,…
Toprak Razgatlıoğlu elképesztő teljesítményével összehozta a mesterhármast Donington Parkban. Ezzel átvette a vezetést a tabellán…
A roncsderbivel végződő futamon Marc Márquez húzta be a győzelmet 200. királykategóriás versenyén. A MotoGP…
Carlos Sainz beszélt az édesanyja, Reyes Vazquez de Castro, és úgy egyáltalán az édesanyák iránti…
Razgatlıoğlu az elejétől kezdve magabiztosan vezette a Superpole-futamot, ami a BMW számára a 100. dobogót…