Categories: F1

Bottas szerint maradnia kell az F1-ben, mert jobban vezet, mint tette azt a Mercedesnél

Valtteri Bottas még nem írta alá szerződését a 2025-ös Forma-1-es idényre, de a finn pilóta reménykedik benne, hogy maradhat az Audi tulajdonában lévő Stake F1 csapatnál.

Azt is kijelentette, hogy jobban teljesít, mint előző alakulatánál. Bottas 2017-től 2021-ig Lewis Hamilton csapattársa volt a Mercedesnél, és minden idényben sikerült megnyerniük a németeknek a konstruktőri bajnoki címet. Amikor 2022-ben Bottast George Russell váltotta, a finn a Sauberhez került, akiket akkoriban Alfa Romeónak hívtak. Azóta Bottas 49, majd 10 pontot szerzett a svájci csapatnál, azonban nagyrészt a jelenlegi autójukkal kapcsolatos problémák miatt idén még nem szerzett pontot. A finn azonban úgy véli, a teljesítménye alapján jobban vezet, mint legutóbbi munkaadójánál, és reméli, hogy 2025-re bebiztosíthatja a versenyülését. Így beszélt magáról:

„Úgy érzem, igen, különösen az idei időmérőkön, nem éreztem jelét annak, hogy rosszabb lennék. Ha valamivel, akkor a tapasztalatokkal egyre jobb leszel. Nagyobb állandóságot és önbizalmat nyersz. Másképp tudod megoldani a különféle problémákat. Minél több időt töltesz a sportban, annál jobban tudsz alkalmazkodni a versenyautóhoz. Úgy érzem, valójában jobban vezetek, mint a Mercedesnél, de nyilván ez nem igazán látható.”

A pilóta jelenleg a 22. helyen áll a pilóták tabelláján, és egyike annak a három pilótának, aki még nem végzett a Top 10-ben egy nagydíjon idén, Guanyu Zhou és Logan Sargeant mellett.

Vámosi Péter

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

8 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

9 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

10 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

12 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

14 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

16 óra ago