Fotó: Mark Thompson/Getty Images / Red Bull Content Pool
Günther Steiner úgy véli, Lewis Hamilton nyolcszoros Forma-1-es világbajnok lenne, ha még a néhai Charlie Whiting lett volna a versenyigazgató a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjon.
Whiting, aki hosszú ideig töltötte be ezt a szerepet, a 2019-es Ausztrál Nagydíj hétvégéje előtt, 66 éves korában hunyt el. Pozícióját akkor Michael Masi vette át, akinek F1-es karrierje épp a fent említett versenyen hozott döntésén úszott el, mely megkönnyítette Max Verstappen számára, hogy elhappolja Hamilton elől a 2021-es vilgábajnoki címet.
Steinernek, a Haas korábbi F1-es csapatfőnökének most októberben jelenik meg új könyve Unfiltered (Szűrő nélkül) címmel. Miután már nem csapatfőnök, olyasmit is véleméynezett, amit eddig nem tehetett meg. Ebben az olasz azt állítja, hogy az FIA „megszűnt bűnösnek lenni a hibáikért, és elvesztették alázatukat”. Szerinte ez „nem jó helyzet”.
Max Verstappen és Lewis Hamilton egy egész szezonon át tartó párharc után pontegyenlőséggel érkezett Abu Dhabiba. Hamilton a rekordot jelentő 8. világbajnoki címére törekedett, míg Verstappen az elsőre. Whiting utódja, Michael Masi úgy döntött, hogy csak a Hamilton és Verstappen közötti lekörözött autókat küldi vissza hátra, saját pozícióikba a biztonsági autós fázis végén. Máskülönben már nem lett volna elég idő arra, hogy a futam valós versennyel fejeződjön be, úgy a biztonsági autó mögött intették volna le a mezőnyt. Ez Hamilton bajnoki címét eredményezte volna. A mezőny így a legvégén még egy rövid időre versenyezhetett, a lekörözöttek kikerültek Hamilton és Verstappen közül, így a holland a Mercedes sarkában loholhatott. Friss gumijainak köszönhetően pedig így könnyen sikerült az előzés is, így ő szerezte meg a győzelmet és a bajnoki címet.
„Akárkinek a pártján is vagy ezzel kapcsolatban (és igen, egyetértek, elképesztő szórakozás volt), a szabályok szempontjából bibliai méretű s**t show [~sz*rkupac] volt, és függetlenül attól, hogy Charlie Whiting milyen döntést hozott volna Michael Masi helyében, sokkal kevesebb vita és kínos helyzet adódott volna” – mondta Steiner.
A korábbi csapatfőnök végül megállapítja: „Ó, b*ssza meg. Mindannyian tudjuk, hogy Charlie mit tett volna. Ha ő lett volna a kormánynál, Lewis most nyolcszoros világbajnok lenne”.
Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…
Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…
A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…
Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…
Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…
Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…