Fotó: Clive Rose/Getty Images / Red Bull Content Pool
Korábban a Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali által felmerült, hogy a jövőben esetleg módosítanának a versenyhétvégék menetrendjén.
Domenicali arról számolt be, hogy meglátása szerint növelni kellene a sprintversenyes hétvégék számát – ez jelenleg hat.
Valamint úgy véli, hogy csak a versenynapot találják kellően izgalmasnak a nézők, ezért a szombati sprintekre fordított rajtrácsos indulást indítványozna – ahogy az az F3-ban és F2-ben is van –, és az is felmerült, hogy esetleg ne csak a versenyért és sprintversenyért járjon pont. Ezzel szeretné ösztönözni a versenyzőket és csapatokat, hogy a versenyen kívül is maximálisan odategyék magukat, fokozva az izgalmakat.
(Egy szavazó több opciót is választhatott, nem csak egyet, így ne lepődjetek meg, hogy a százalékok összege több, mint 100%!)
Flavio Briatore újfent a figyelem középpontjába került a Forma-1-ben, miután a média megint vizsgálatokat indított…
Mindig közhelynek tűnt számomra, hogy „merj nagyot álmodni”, mert az álom definíciója szerint már alapvetően…
Ideiglenes rendőrőrsöt működtet Mogyoródon a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj ideje alatt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság…
A Magyar Pénzverő Zrt. sajtóközleménye: A 2025. évi HUNGARORING forgalmi sor 2025. augusztus 1. 8.00 órától…
Az Alpine anyavállalata, a Renault a Forma-1 Magyar Nagydíj előtt bejelentette, hogy Francois Provostot nevezték…
Napvilágot látott a a 2026-os Superbike-világbajnokság előzetes versenynaptára: a világ leggyorsabb sorozatgyártású motorjait felvonultató bajnokság…