Fotó: Mercedes-Benz AG
A FuoriTraiettoria.com információi szerint a Liberty Media és a Forma-1 azon gondolkodik, hogy közös bemutatót szervez a 2025-ös versenyautóknak.
Az egyes istállók egységes bemutatóira, amelyek egyre inkább a csapatok szponzorainak valódi reklámjaivá válnak, 2025-re adott esetben sor kerülhet. Eddig szinte mindig olyanok voltak ezek a pillanatok, amelyeket minden rajongó gondosan bejelölt a naptárban, azokat mind egy nagy eseménybe lehetne mindezt csoportosítani. Az olasz weboldal forrásai szerint február 18. körül kerülhetne erre sor a londoni O2 Arénában.
Az újdonság (amely még nem hivatalos, de a Brazil Nagydíj után azzá válhat) talán több, mint egy kezdeti fázisban lévő valós gondolat az F1 felsővezetésének a fejében, akik úgy próbálnák megszervezni az eseményt, hogy a csapatok ne veszítsék el a támogatóiknak szánt pillanatokat, amelyeket a jóval a bemutató előtt bevezetett szerződéses záradékok szerint mindenképpen tiszteletben kell tartaniuk.
Azért ne örüljünk túl korán: egyelőre nem tudni, hogy a csapatoknak kötelező lesz-e bemutatni a valódi autóikat, vagy szabad akaratukból dönthetnek úgy, hogy demo autókat hoznak. Amit biztosan elveszítünk, ha ez az elképzelés beigazolódik, azok a béna CGI renderek. Ezeket a csapatok az igazi autókról készült fotók helyett tettek korábban közzé.
Max Verstappen nemrég cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a következő szezon előtt elhagyná a Red…
Oscar Piastriról nevezik el a tribünt az Ausztrál Nagydíjon jövő évtől, ami a McLaren pilóta…
A 2025-ös HunGarian Baja két napja rendkívüli izgalmakat hozott a Várpalota melletti katonai lőtéren kialakított…
Már korábban is sejteni lehetett, hogy Max Verstappen és Toto Wolff találkoztak az utóbbi luxushajóján…
Hiába ült a Red Bull Ring trónján Francesco Bagnaia az elmúlt években, idén Marc Márquez…
Helmut Marko kijelentette, hogy "nagyon sportszerű” a McLarentől, amiért nem alkalmaz csapatutasításokat, de egyben figyelmeztet…