Categories: F1

Binotto megerősítette, hogy Schumacher is ott van az Audi listáján

Mattia Binotto, az Audi operatív és technikai igazgatója megerősítette, hogy Mick Schumacher továbbra is egy lehetőség lenne a gyári csapatnak.

Az Audi 2026-ban csatlakozik a mezőnyhöz, és átveszi a jelenleg Stake F1 néven futó, Sauber által üzemeltetett alakulatot. Nico Hülkenberget már leszerződtették a következő szezontól többéves szerződéssel, de azt még nem jelentették be, hogy ki versenyez majd a német pilóta mellett. Valtteri Bottas, Franco Colapinto és Gabriel Bortoleto is szerepelt már a lehetséges jelöltek között – most azonban Binotto megerősítette, hogy Schumacher is versenyben van a pilóta posztért. A Corriere della Sérának beszélt erről:

„Határozottan számolunk vele. Találkoztunk és beszélgettünk, régóta ismerem őt, mivel tagja voltam a Ferrari versenyzői akadémiájának is. Ismerem a képességeit és az előnyeit, ő az egyik név, akit szem előtt tartunk.”

A nyitott Stake-ülés egyike azon két helynek, amelyet még nem erősítettek meg a jövő évre, és az RB-nek is döntenie kell még a végleges versenyzői felállásról. Mivel a másik nyolc csapat csapata már meghozta a döntését, Binotto megerősítette, hogy nem siet a második versenyzője kiválasztásával:

„Megvan az a luxus, hogy nem sietünk, hiszen az összes többi istálló már döntött a felállásáról. Két lényeges szempont van: egyrészt a tapasztalat, hogy kijelöljük a növekedési ívét. Másrészt egy fiatal, tehetséges arc, aki elkísér minket a csúcsra vezető úton.”

Vámosi Péter

Recent Posts

Verstappen szerint újra kell építeni a Red Bullt

A négyszeres világbajnok Max Verstappen elismerte, a Red Bull csapatának előbb egy újraépítési fázist kell…

2 óra ago

Te is nyerhetsz, ha az nyeri a MotoGP magyar versenyét, akire tippelsz!

Megérkezett a várva várt hét: a MotoGP magyar hétvégéjének hete! A Balaton Park Circuit-en zajló…

4 óra ago

A Ferrari korábbi pilótája ledobta az atombombát: „Senki sem akarta Hamiltont Maranellóban”

Arturo Merzario őszintén nyilatkozott Lewis Hamilton Ferrari-karrierjéről, és utalt rá, hogy a hétszeres világbajnok a…

6 óra ago

Máris tudni Brad Pitt „F1” filmjének a streaming megjelenési időpontját

A When To Stream jelentése szerint az F1 film várhatóan még ebben az évben megjelenik…

8 óra ago

MotoGP Magyarországon: ott leszel a Balaton Park Circuiten?

A hazai motorsport-rajongók évtizedek óta várják, hogy a MotoGP végre újra Magyarországra is ellátogasson. 2025-ben…

10 óra ago

Lawsont csőbe húzta a Red Bull, hogy kirakhassa a csapatból?

A 23 éves új-zélandi F1-es versenyző, Liam Lawson elismerte, hogy naiv volt, mikor azt gondolta,…

12 óra ago