Categories: F1

Van egy Formula E versenyző, akitől tartana Verstappen?

Csapattársa szerint igen!

Sacha Fenestraz úgy véli, hogy a Formula E-s pályafutása többek között azért ért véget idő előtt, mert nem tudta felvenni a versenyt csapattársával, Oliver Rowlanddel, aki állítása szerint egy szinten van Max Verstappennel.

A francia-argentin versenyző nehéz második szezont élt át a tisztán elektromos hajtású bajnokságában. 16 futamból mindössze ötször végzett pontszerző helyen, és a 17. helyen végzett a pontversenyben. Ezzel szemben Rowland két győzelmet aratott és a szezon nagy részében bajnoki címért harcolt.

A Motorsport.com latin-amerikai kiadásának exkluzívan nyilatkozó Fenestraz elmondta, hogy többek között azért sem tudott nagyot villantani a Formula E-ben mert Rowlanddel kellett megküzdenie, akit a háromszoros Forma-1-es bajnok Verstappenhez hasonlított.

Oliver Rowland  |  Fotó: Simon Galloway/FIA Formula E

„Úgy vágtam neki a szezonnak, hogy azt mondtam magamnak: ‘Én akarok a csapat vezére lenni, meg akarom verni őt’, de azt hiszem, ez irreális volt, mert Rowlandről beszélünk, aki a hetedik szezonját töltötte a Formula E-ben” – mondta.

„Nekem ez még csak a második szezonom volt. Ez egy olyan bajnokságban, amit ha megnézünk, az összes versenyző az élen olyan pilóta, akik már évek óta a Formula E-ben vannak, rengeteg tapasztalattal rendelkeznek, ráadásul sokkal idősebb versenyzők.”

„Én pedig 24 évesen [akkor] nem rendelkezem olyan tapasztalattal, mint egy olyan versenyző, mint ő. Ráadásul Oliver ha odateszi magét, könnyedén egyenrangú Verstappennel.”

„Nagyon jó barátságban is van Verstappennel, és idén Verstappen azt mondta Olivernek, hogy kár, hogy nem a Forma-1-ben van, mert beárnyékolná őt, szóval az emberek a motorsporton belül tudják, mekkora potenciál van benne.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

A Red Bull utalgat rá, hogy ki lehet Verstappen csapattársa az 2026-ban

A Red Bull vezető tanácsadója, Helmut Marko kijelentette, hogy Isack Hadjar a közeljövőben Max Verstappen…

50 perc ago

A Red Bull csapathoz köthető személy vette el Elon Musktól a világ leggazdagabb embere „címet”

Bár a Red Bull Racing sikerei idén elmaradnak az elmúlt évekéhez képest – noha Monzában…

3 óra ago

Megvan a Williams fellebbezésének eredménye

Igencsak felháborodtak sokan, amikor még Hollandiában Carlos Sainz kapott büntetést a Liam Lawsonnal történt ütközésért.…

4 óra ago

Marc Márquez sprintgyőzelmi sorozatának bukás vetett véget, Bezzecchi behúzta az elsőséget

Marco Bezzecchi az időmérő után a sprintet is behúzta Misanóban. Marc Márquez ezúttal nem ért…

5 óra ago

Hülyeséget beszélt a kommentelő a McLaren kapcsán, a Red Bull korábbi szerelője kijavította

A négyszeres világbajnok Max Verstappen egykori szerelője felfedte, mennyit keresnek az F1-es csapattagok valójában. A…

7 óra ago

A sajátjai előtt megszerezte az első helyet Bezzecchi, Álex Márquez a második, Quartararo a harmadik

Álex Márquez uralta az időmérőt, Fabio Quartararo csapott a lovak közé, mégis Marco Bezzecchi szerezte…

9 óra ago