F1

A háború miatt szankcionált orosz versenyző köszönetet mond azoknak is, akik hátráltatták

Nikita Mazepin kizárta, hogy visszatérjen a Forma-1-be, annak ellenére, hogy az Európai Unió feloldotta a rá vonatkozó szankciókat. A 25 éves orosz versenyző 2021-ben még a Haasnál versenyzett, majd a következő év elején kirúgták. Ennek az volt az oka, hogy miután Oroszország megtámadta Ukrajnát, a Haas minden orosz kapcsolatot meg akart szakítani.

Az EU is felvette Mazepint a szankciós listájára, mert apja, Dmitrij egy befolyásos orosz üzletember, akit az orosz elnök, Vlagyimir Putyin belső körének tagjaként jellemeztek.

Idén év elején az általános bíróság feloldotta a Mazepinre vonatkozó szankcióit. Ez azt jelenti, hogy Mazepin technikailag szabadon visszatérhet(ne) az F1-be, mint semleges versenyző (tehát ha nem orosz színekben indul), de úgy tűnik, a Haas egykori versenyzője feladta a reményt arra vonatkozóan, hogy újra F1-es versenyző legyen.

„A bírósági igazolás édes, de az igazság az, hogy nem kaphatom vissza azokat az éveket… azokat a létfontosságú éveket, amelyek minden profi sportoló életében és fejlődésében fontosak” – írta Mazepin Instagramon.

„Így most, 25 éves koromban rájöttem, hogy itt az ideje előre nézni, nem pedig vissza.”

„Eljött az idő, hogy felnőttként írjam meg életem következő felvonását, amelynek álmai nem a sebességhez és a trófeákhoz, hanem az elmém alkalmazásához és a célom megtalálásához kötődnek.”

„Ez úgy fog bekövetkezni, hogy befejezem a tanulmányaimat, keményen dolgozom, és útközben jól vigyázok a pszichémre. Szeretnék hatalmas köszönetet mondani mindenkinek, aki támogatott engem, és azoknak is, akik nem támogattak az autóversenyzésben töltött időm alatt. Ez mind erősebbé tett engem.”

„Szóval, bár nem fogok visszatérni a Forma-1-be, örömmel osztok meg veletek híreket a következő lépéseimről.”

Mazepin egyetlen F1-es szezonja során meglehetősen küszködött, egyetlen pontot sem szerzett. Legjobb helyezését az Azerbajdzsáni Nagydíjon érte el, ahol a 14. helyen ért célba.

Miután a Haas kirúgta, Mazepin létrehozta a „We Compete as One” alapítványt, hogy támogassa azokat az orosz sportolókat, akiket az ukrajnai invázió miatt eltiltottak a versenyzéstől.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

3 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

4 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

5 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

7 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

9 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

11 óra ago