F1

Ezen a napon szerezte meg Senna az utolsó világbajnoki címét

Már 33 év telt el azóta, hogy Ayrton Senna megszerezte harmadik, egyben utolsó Forma-1-es világbajnoki címét.

1991. október 20-án került sor az azévi Japán Nagydíjra, amely a 16 fordulós szezon utolsó előtti versenye volt. A futamon a McLaren színeiben versenyző Senna a második helyen ért célba Gerhard Berger mögött. Ezzel előnye 22 pontra nőtt Nigel Mansell előtt, ezzel pedig bebiztosította a bajnoki címét.

A világbajnoki trófeát végül december 6-án, az FIA hivatalos díjátadóján vehette át az FIA akkor elnökétől, Jean Marie-Balestrétől.

A szezon során Senna hét győzelmet és nyolc pole pozíciót szerzett, miközben 12 dobogós helyezést ért el.

1994-es halála következtében sajnos sosem tudjuk meg, hogy hány bajnoki címet tudott volna még nyerni, illetve meddig tartott volna még az F1-es pályafutása…

Embed from Getty Images

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

„Egy ilyen küzdelemben egyiküknek be kell hódolnia” – és az nem Márquez lesz

A MotoGP éllovasa, Marc Márquez a hétvégén a Sachsenringen tehet tanúbizonyságot verhetetlenségéről. Stefan Bradl szerint…

2 óra ago

Hamilton már tudja, mit nem tehetnek meg az F1 film folytatásával

Lewis Hamilton behúzta a féket az F1-film folytatására – legalábbis a közeljövőben –, miután a…

4 óra ago

Elnézést kért Bagnaia a csapattól, amiért változtatni akar

Francesco Bagnaia elárulta, hogy bocsánatot kért a csapatától, amiért változtatásokat akar eszközölni. A szezon első…

6 óra ago

Steinert sokkolta Horner kirúgása

Günther Steiner elmondta véleményét Christian Horner kirúgásáról. A korábbi Forma-1-es csapatfőnök, Günther Steiner a Red…

16 óra ago

A Szegedi Tudományegyetem az elektromos autóversenyzés mellé áll

Sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) 2025-től hivatalosan is a szegedi születésű elektromosgokart-versenyző,…

17 óra ago

Ecclestone szerint Horner idióta volt, de nem érez együtt az állítólag zaklatott nővel

Bernie Ecclestone Christian Horner-t tartja az egyik legközelebbi bizalmasának a Forma-1-es paddockban, mégis nyersen fogalmazott,…

18 óra ago