Fotó: McLaren
A Red Bull motorsport-tanácsadója, Helmut Marko izgalmas húrt pendített meg és felvetette a McLaren versenyzőjének, Oscar Piastrinak az esetleges leigazolását. Azt állítja, hogy utóbbi menedzsere, Mark Webber „intenzív párbeszédet” keres a Red Bull csapattal.
Piastri a McLarenhez való 2023-as csatlakozása óta kiemelkedő teljesítményt nyújtott, tavaly egy sprintgyőzelmet, az idei szezonban pedig két nagydíjgyőzelmet szerzett. Piastri gyorsan jött sikerei azonban hosszabb távon felboríthatja a McLaren csapatdinamikáját, Lando Norrisszal.
Piastri teljesítménye pedig nem maradt észrevétlen a Red Bullnál sem.
Az F1-Insider nevű német weboldalnak adott interjújában Marko azt sugallta, hogy a Webber és a Red Bull között hamarosan tárgyalások kezdődnek a fiatal versenyző kapcsán.
„Fogalmazzunk így: Mark Webber intenzív párbeszédre törekszik” – mondta Marko.
Az ausztrál versenyző elvileg a 2025-ös szezon végéig áll szerződésben a McLarennel, bár valószínű, hogy az ausztrál szerződésének záradékában különböző, a 2025 utáni időszakot lefedő opciók is szerepelnek.
Erre a Marko-féle pletykaindítóra Ralf Schumacher is ráfűzött.
„Ha én lennék a Red Bull helyében, én is Piastri megszerzésén dolgoznék” – mondta.
„A jövőben még jobb lesz [Piastri], és az a kis hátránya, ami még mindig van [Lando] Norrishoz képest, hamarosan eltűnik” – mondta Schumacher.
„Ráadásul a Red Bull nem bízhat abban, hogy Verstappen 2026-ban még mindig a csapatnál lesz. Erre fel kell készülniük. Piastri lenne az ideális helyettesítő.”
Update: Alább olvasható Piastri reakciója!
Ötven fős stábbal, közel 30 órányi közvetítést sugároz az ARENA4, MAX4 és a NET4+ a…
Max Verstappen nemrég cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a következő szezon előtt elhagyná a Red…
Oscar Piastriról nevezik el a tribünt az Ausztrál Nagydíjon jövő évtől, ami a McLaren pilóta…
A 2025-ös HunGarian Baja két napja rendkívüli izgalmakat hozott a Várpalota melletti katonai lőtéren kialakított…
Már korábban is sejteni lehetett, hogy Max Verstappen és Toto Wolff találkoztak az utóbbi luxushajóján…
Hiába ült a Red Bull Ring trónján Francesco Bagnaia az elmúlt években, idén Marc Márquez…