F1

Piastri szerint már furcsa lenne egy olyan hét, amin Marko nem indít el valami pletykát

Oscar Piastri visszautasította Helmut Marko utalását, miszerint a Red Bullhoz készül csatlakozni. Legalábbis egyelőre cáfolja.

Piastri a tavalyi szezon közepén kétéves hosszabbítást írt alá, amely értelmáben 2026 végéig a McLarennél marad.

Marko azonban a minap arról beszélt a sajtónak, hogy Piastri menedzsere, Mark Webber (aki szintén ausztrál és korábbi Red Bull-pilóta) megbeszéléseket szorgalmaz a csapattal.

Mindemellett Ralf Schumacher is arról beszélt, hogy Piastri kiváló jelölt lenne a Red Bull számára, hiszen nincs rá garancia, hogy Max Verstappen 2026 után is a csapatnál marad, Sergio Pérez helye pedig már hosszú ideje inog.

Piastri azonban máris elhallgattatta a pletykákat, és Mexikóban azt mondta, hogy csak a McLaren van nála terítéken.

„Nagyon boldog vagyok ott, ahol vagyok” – mondta. A mostani után még két évig szerződésem van, és biztosan nem akarok máshová menni.”

„Nem lenne F1-es hét Helmut kommentárjai nélkül” – tette hozzá.

Persze ez még nem zárja ki annak az esélyét, hogy Piastri mégsem hosszabbít majd újabb időszakra a McLarennel. Webber már bizonyította, hogy remekül ért ahhoz, hogy a megfelelő időben a megfelelő helyre tegye a támogatottját. Ővolt az, aki Piastrit a McLarenhez vitte 2023-ra, miután kiszúrta az Alpine szerződésében a határidős kiskaput.

Amennyiben azonban Piastrit egy csapat a McLaren szerződésének lejárta előtt akarná megszeretni, úgy kétségtelenül komoly kivásárlási díjat kellene fizetnie.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Alonsót nem érdeklik az „új generációs” rajongók

Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…

36 perc ago

Ezért hallgatott Verstappen a Mercedes pletykák közepette

Az elmúlt hónapok slágertémája volt Max Verstappen esetleges Mercedeshez igazolása. A holland sztárt állítólag Toto…

3 óra ago

Maratoni közvetítés a történelmi MotoGP magyar nagydíjról: az ARENA4 50 fős stábbal és helyszíni stúdióval készül a hétvégére

Ötven fős stábbal, közel 30 órányi közvetítést sugároz az ARENA4, MAX4 és a NET4+ a…

13 óra ago

A Red Bull visszaszerezné azt a versenyzőt, akit még Horner rúgott ki

Max Verstappen nemrég cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a következő szezon előtt elhagyná a Red…

15 óra ago

Óriási megtiszteltetés érte a hazájában Piastrit

Oscar Piastriról nevezik el a tribünt az Ausztrál Nagydíjon jövő évtől, ami a McLaren pilóta…

17 óra ago

Hatalmas izgalmakat hozott a HunGarian Baja – Várpalotán és környékén

A 2025-ös HunGarian Baja két napja rendkívüli izgalmakat hozott a Várpalota melletti katonai lőtéren kialakított…

19 óra ago