F1

Alonso leleplezte, mi a két elengedhetetlen tényező az Aston Martin versenyképességéhez

Fernando Alonso nem tegnap kezdte Forma-1-es karrierjét, Mexikóban ő lesz az első, aki 400. nagydíjon indul. A jövőről beszélt a spanyol versenyző. 

Fernando Alonso jövőre ünnepli első Forma-1-es világbajnoki címének 20. évfordulóját, amelyet 2005-ben szerzett a Renault csapat színeiben, Giancarlo Fisichella csapattársaként. Abban az évben Alonso hét versenyt nyert, és mindössze négy alkalommal nem sikerült dobogóra állnia. 

A következő évben Alonso ismét világbajnok lett, legyőzve a visszavonulás előtt álló Michael Schumachert. Schumacher már rég visszavonult, de több mint tíz évvel később Alonso még mindig versenyez, és harmadik világbajnoki címe után vágyakozik. 

A hétvégi Mexikói Nagydíjon Alonso egy nagy mérföldkőhöz ér, hiszen ő lesz az első Forma-1-es pilóta, aki eléri a 400 F1-es indulást.

Alonso szerint két dolog mindenképp kell a sikerhez

A 43 éves Alonso több mint egy évtizede nem nyert versenyt, és az Aston Martin teljesítménye idén visszaesett, így a hőn áhított bajnoki cím messze van. Egy podcastban részletesen beszélt arról, hogy véleménye szerint mi szükséges ahhoz, hogy az Aston Martin versenyképessé váljon a következő években:

„Számomra az egyetlen hiányzó tényező, amiben nem tartunk lépést a többiekkel, az az idő. Ha összehasonlítjuk magunkat bármelyik másik bajnokesélyes csapattal, mindössze három-négy évesek vagyunk. Így természetesen hibákon keresztül kell tanulnunk. Le kell vonnunk a tanulságokat a hibáinkból, amiket elkövetünk. Ez az egyetlen dolog, ami hiányzik, vagy amivel a következő években szembe kell néznünk. Ugyanakkor ez a legnagyobb ellenségem is, mivel nincs időm végigmenni azon a folyamaton, hogy hibákat kövessek el, és azokból tanuljak.” mondta a spanyol pilóta. 

A csapat jelenleg még a Mercedes szélcsatornáját használja, ami hátráltató tényező. Azonban épül saját létesítményük, ami nagy változást hozhat majd: „A szélcsatorna és Adrian volt az a két dolog, ami az utóbbi két szezonban leginkább hiányzott. Egy saját szélcsatorna, ahol egy alkatrészt gyárthatsz, tesztelheted, elemezheted, majd talán holnap visszamehetsz – ez most nem áll rendelkezésünkre. Most a Mercedes szélcsatornáját használjuk, amikor megengedik, az általuk meghatározott időben. Ha lesz saját szélcsatornánk, az igazi fordulópont lesz a csapat számára.”

Newey érkezésével az Aston Martin egy, a világ leggyorsabb autóit megalkotó szakemberrel erősödik, ami Alonso szerint alapvető változást hoz majd a csapat számára: „Adrian az, aki a világ leggyorsabb autóit tervezi. Ráadásul szerintem nagyszerű vezetője lesz sok fiatalnak, akik nálunk dolgoznak.”

Alonso tehát bízik abban, hogy Newey és az új szélcsatorna segítségével ismét versenyképes autót építhetnek, amely lehetőséget adhat számára, hogy a jelenlegi legjobbak ellen csatázhasson a bajnoki címért. A Brazil Nagydíjon Sergio Pérez ellen bemutatott manőverével elnyerte az FIA „Az év akciója” díját, ami jól mutatja, hogy tehetsége kora ellenére is töretlen.

Börcsök Réka

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

2 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

3 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

4 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

6 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

8 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

10 óra ago