Categories: F1

Bottas 2025-ben akár a Mercedeshez is visszakerülhet!

Valtteri Bottas elárulta, hogy nyitott lenne arra, hogy a 2025-ös Forma-1-es idényben tartalékversenyzőként visszatérjen a Mercedeshez, amennyiben a Sauber/Audi kegyeiből kiesik.

A Sauber jelenlegi pilótája még 2022-ben távozott az Ezüstnyilaktól, amikor George Russell a helyére került. Ő azóta is Lewis Hamiltonnal alkot egy párost. Bottas öt szezon alatt 10 győzelmet szerzett a Mercedesnél, köztük F1-es pályafutása során az elsőt, a 2017-es Orosz Nagydíjon. A Sauber, amelyet a 2026-os F1-es szezonra az Audi vesz át, még nem jelentette be, hogy ki lesz a második versenyzője Nico Hülkenberg mellett a következő idényben. A múlt hétvégi Egyesült Államok Nagydíján Bottas a médiának elmondta, hogy megállapodott a csapattal. Csak a zöld jelzésre vár, hogy megpecsételjék az üzletet. A Sky F1-nek nyilatkozva azonban Bottas kifejtette, hogy nyitva kell hagynia a lehetőségeit arra az esetre, ha a hinwili székhelyű alakulat más irányt választana:

„Először is, az elsődleges az, hogy pilótaként maradjak, ez az, amit szeretnék, és ezt szorgalmazom Mattia Binottónál. Ugyanakkor, mivel még nincs semmi aláírt szerződésem – októberben vagyunk -, meg kell vizsgálnom az összes alternatívát. Beleértve akár azt is, hogy visszamegyek a Mercedes-családhoz. Ez biztosan az egyik opcióm, és megfontolnám. Vannak más lehetőségek is, ahogy az is, hogy visszatérjek a prioritásomhoz, ami az, hogy inkább még állandó versenyző legyek.”

Még júliusban erősítették meg, hogy Binotto a McLaren korábbi csapatfőnökét, Andreas Seidlt váltja majd a születőben lévő Audi F1-es projekt új vezetőjeként. Az ex-Ferrari csapatfőnök most nehéz döntés előtt áll, hogy eldöntse, ki kapja meg a megüresedett ülést. Bottas pedig a kinevezése óta rendszeresen tárgyal vele, amiről ennyit árult el:

„Szinte napi szinten tartjuk a kapcsolatot Mattia-val – hol technikai dolgokról, hol a jövőről egyeztetünk. Szinte mindenben megegyeztünk a feltételek és az ehhez hasonló dolgok tekintetében. Most már csak az a helyzet, hogy a labda az ő oldalukon pattog. Úgyhogy továbbra is várok és teszem a dolgom.”

Bottas mellett több versenyző is szóra került, köztük a csapattársa, Guanyu Zhou, a McLaren juniorja, Gabriel Bortoleto és a williamses Franco Colapinto.

Vámosi Péter

Recent Posts

Verstappen szerint újra kell építeni a Red Bullt

A négyszeres világbajnok Max Verstappen elismerte, a Red Bull csapatának előbb egy újraépítési fázist kell…

50 perc ago

Te is nyerhetsz, ha az nyeri a MotoGP magyar versenyét, akire tippelsz!

Megérkezett a várva várt hét: a MotoGP magyar hétvégéjének hete! A Balaton Park Circuit-en zajló…

3 óra ago

A Ferrari korábbi pilótája ledobta az atombombát: „Senki sem akarta Hamiltont Maranellóban”

Arturo Merzario őszintén nyilatkozott Lewis Hamilton Ferrari-karrierjéről, és utalt rá, hogy a hétszeres világbajnok a…

5 óra ago

Máris tudni Brad Pitt „F1” filmjének a streaming megjelenési időpontját

A When To Stream jelentése szerint az F1 film várhatóan még ebben az évben megjelenik…

7 óra ago

MotoGP Magyarországon: ott leszel a Balaton Park Circuiten?

A hazai motorsport-rajongók évtizedek óta várják, hogy a MotoGP végre újra Magyarországra is ellátogasson. 2025-ben…

9 óra ago

Lawsont csőbe húzta a Red Bull, hogy kirakhassa a csapatból?

A 23 éves új-zélandi F1-es versenyző, Liam Lawson elismerte, hogy naiv volt, mikor azt gondolta,…

11 óra ago