Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Carlos Sainz elmondta, hogy a pole pozíciót jelentő körének végén választott szokatlan vonalvezetést korábbi csapattársától, Lando Norristól tanulta el.
A Ferrari pilótája messze elkerülte a hagyományos versenyívet, amikor a gyors körét befejezte, és egy nyúlfarknyival rövidebb utat tett meg az időmérőn a célvonalig. Sainz tudta, hogy Norris az iRacing szimulátorában fejlesztette ki ezt a technikát. Elmondása szerint riválisától tanulta el, amikor még csapattársak voltak a McLarennél 2019-ben és 2020-ban. Így fogalmazott a spanyol:
„Ez csak egy Lando-féle dolog, amit általában szeret csinálni. Szerintem az iRacingben vagy valami hasonlóban találta ki. Szereti, ha rövid távot tesz meg a célvonalig, én pedig úgy voltam vele, hogy nem veszítek semmit, talán ha gyorsabb, amennyiben kicsit levágom a távot, talán ad nekem egy-két ezredmásodpercet, ezúttal biztosra megyek, hogy nem hagyom őket benne a körben. Emlékszem a McLaren-es időkből, amikor még sokszor csinált ilyet, és egy kicsit értetlenül álltam előtte.”
Az Autodromo Hermanos Rodriguez nem hivatalos licenccel rendelkező pálya az iRacingben. Azonban ugyanezt a technikát pár versenyző más, hasonló utolsó kanyarokkal rendelkező pályán is alkalmazta már. Sainz két tizedmásodperccel előzte meg Max Verstappent a pole pozícióért, így a szokatlan vonalvezetés nem volt döntő. Az időmérő edzés győztese elárulta, hogy a gumihőmérséklet tökéletes beállítása volt a kulcs:
„A gumielőkészítés kiemelt téma volt a Ferrarinál az elmúlt néhány versenyen, mert úgy érezzük, hogy a versenyen mindig nagyon erősek vagyunk, de úgy tűnik, hogy a kvalifikáción hiányzott valami. Az idei autó igen jól bánik a gumikkal, de úgy gondolom, hogy ez néha azt jelenti, hogy az időmérőn talán nem tudjuk kihozni a maximumot a gumikból az első részében a lágy gumikon. A háromhetes szünet alatt egy kicsit erre fókuszáltam, és Austinba meg Mexikóba úgy érkeztem, hogy volt pár dolog, ami úgy tűnik, hogy kifizetődik.”
Sainz mindkét Q3-as köre kellően gyors volt a pole pozícióhoz. Azt mondta, az eredmény „nagyon édes” volt számára:
„Nem megszokott, hogy két ennyire erős köröm legyen Mexikóban. Rengeteg megcsúszás van a köreimben, nagyon nehéz összerakni egyet is, és igazából a Q3-as két köröm majdnem mindkettő tökéletes volt. Nagyon örülök, hogy a pole-ban lehetek, és hogy megerősítettem az austini jó formámat. Austinban már a Q3 utolsó köre is jól jött ki, mielőtt sárga zászlóztak volna. Szóval nagy reményekkel érkeztem Mexikóba, és ezt sikerült megtartanom.”
Ötven fős stábbal, közel 30 órányi közvetítést sugároz az ARENA4, MAX4 és a NET4+ a…
Max Verstappen nemrég cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a következő szezon előtt elhagyná a Red…
Oscar Piastriról nevezik el a tribünt az Ausztrál Nagydíjon jövő évtől, ami a McLaren pilóta…
A 2025-ös HunGarian Baja két napja rendkívüli izgalmakat hozott a Várpalota melletti katonai lőtéren kialakított…
Már korábban is sejteni lehetett, hogy Max Verstappen és Toto Wolff találkoztak az utóbbi luxushajóján…
Hiába ült a Red Bull Ring trónján Francesco Bagnaia az elmúlt években, idén Marc Márquez…