Fotó: Aston Martin F1 Team
Noha jövőre számos újonc lesz a mezőnyben, a kevés helyek miatt mindig vannak olyan tehetségek, akik lemaradnak egy F1-es szerződésről.
Többek között ilyen a 2022-es F2-es bajnok Felipre Drugovich is. A brazil pilóta a bajnoki címe óta az Aston Martin tartalékversenyzőjeként teljesít szolgálatot, ám eddig mindössze négy pénteki első edzés jutott neki.
A valós lehetőségtől nagyon messze van, és mivel már 24 éves így a lehetőségei egyre jobban szűkülhetnek. Emiatt érthető, hogy egyre frusztráltabb Drugovich.
Elő is állt egy érdekes, MotoGP-ből vett ötlettel, hogyan lehetne legalább egy versenyre autóba ültetni fiatalokat:
„A MotoGP-nek van egy jó megoldása. Természetesen nekünk nem lehet három autónk, sokan viszont már most mondogatják, hogy a 24 futam az túl sok. Ha valaki egy első edzést feltud adni, akkor miért nem tud lemondani legalább egy versenyhétvégéről is.” – tette fel a költői kérdést.
Az ötlete annyi lenne, a MotoGP-től eltérően, hogy csak egy futamra kötelezően be kellene ültetni minden csapatnak egy fiatal versenyzőt egy adott évben, szabadkártya címén.
Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…
Az elmúlt hónapok slágertémája volt Max Verstappen esetleges Mercedeshez igazolása. A holland sztárt állítólag Toto…
Ötven fős stábbal, közel 30 órányi közvetítést sugároz az ARENA4, MAX4 és a NET4+ a…
Max Verstappen nemrég cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a következő szezon előtt elhagyná a Red…
Oscar Piastriról nevezik el a tribünt az Ausztrál Nagydíjon jövő évtől, ami a McLaren pilóta…
A 2025-ös HunGarian Baja két napja rendkívüli izgalmakat hozott a Várpalota melletti katonai lőtéren kialakított…