Categories: F1

Az F1 csapatfőnökeit is kihallgatták a trösztellenes vizsgálatban

Többen panaszt tettek már az Európai Bizottságnál a Forma-1, illetve annak tulajdonosa, a Liberty Media ellen, azt feltételezve, hogy versenyjogot sért a működésük. Ezen kívül amerikai hatóságok is vizsgálódnak, amiért elutasításra került az Andretti csapat nevezési igénye.

Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma jelenleg vizsgálja a lehetséges tröszttel kapcsolatos aggályokat.

Az F1-es nemrégiben tett látogatása az Egyesült Államokban ideális lehetőséget biztosított a nyomozók számára, hogy az ügy egyes elemeiben elmélyedjenek. A Speedcafe értesülései szerint több csapatfőnököt is megkerestek a nyomozással kapcsolatban.

A Liberty Media vezérigazgatója, Greg Maffei egy augusztusi befektetői telefonbeszélgetés során elmondta: „Teljes mértékben együtt kívánunk működni ezzel a vizsgálattal, beleértve minden ezzel kapcsolatos információkérést”.

Különböző kormányzati személyek és szervek küldtek május elején a Liberty Mediának, Greg Maffeinek és az F1 főnökének, Stefano Domenicalinak, melyek célja az volt, hogy további információkat szerezzenek annak megértéséhez, hogy a Sherman-törvény esetleges meg lett-e sértve.

A Sherman-törvény kimondja, hogy bármilyen tevékenység, amely korlátozza a kereskedelmet vagy a versenyt, jogellenesnek számít. 

Végül hét amerikai szenátor kérte fel Jonathan Kantert, az igazságügyi miniszterhelyettest és Lina Khant, a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság elnökét, hogy indítsanak vizsgálatot az ügyben.

Az F1 az Andretti ajánlatának elutasításával nyitva hagyta az ajtót a program későbbi újraértékelése előtt, és azt sugallta, hogy kedvezőbb elbírálásban részesülne, ha első körben egy OEM-gyártóval lépne be.

Az OEM (Original Equipment Manufacturer) gyártó olyan vállalat, amely termékeket vagy alkatrészeket gyárt, amelyeket más cégek a saját nevük alatt értékesítenek.

Ettől függetlenül az Egyesült Államok kongresszusában az volt a vélemény, hogy az F1 az Andretti pályázatának elutasításával megtagadta a General Motors-tól (Cadillac márkáján keresztül) a lehetőséget, hogy versenyezzen egy olyan globális piacon, ahol már számos közvetlen vagy potenciális riválisa van.

A Ferrari, a Mercedes, és jelenleg a Renault is gyári csapatként szerepel Forma-1-ben, míg a Honda is képviselteti magát, mint erőforrásgyártó.  2026-tól ráadásul érkezik az Audi, és átveszi a Sauber csapatot.

Az ügy másik aspektusa a rivális csapatok nyilvános állásfoglalása. Többen negatívan nyilatkoztak arról, hogy egy 11. csapat milyen hatással lenne a bajnokságra, pontosabban a saját működésükre, tekintettel az esetlegesen csökkenő pénzdíjbevételre.

A Groupe Renault vezérigazgatója, Luca de Meo nemrégiben „zárt klubként” jellemezte az F1-et, és megjegyezte, hogy az exkluzivitás a csapatok értékét növelő tényező.

Az F1 ugyanakkor igyekezett hangsúlyozni, hogy a csapatoknak nem volt beleszólásuk a döntéshozatali folyamatba, és az Andretti nevezését kizárólag az érdemei alapján fogják értékelni.

Meg nem erősített információk szerint volt egy WhatsApp-csoport, ahol a paddock több vezető személyisége, köztük a kereskedelmi jogtulajdonos egyik tagja is megvitatta a témát. Amennyiben bizonyíték van ilyen beszélgetésekre, az a Sherman-törvény lehetséges megsértésére utalhat.

Mindeközben, annak ellenére, hogy a nevezését elutasították, az Andretti folytatta a csapat építését, mintha lenne helye a 2026-os rajtrácson. Jelenleg több mint 250 alkalmazottal büszkélkedhet, köztük az F1 korábbi technikai gurujával, Pat Symondsszal.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Leclerc elárulta hogy érintette, hogy Verstappen váratlanul érintette

Charles Leclerc elmondta a véleményét a spanyolországi biztonsági autós fázis újraindításakor, amikor Max Verstappen-nel ütköztek.…

49 perc ago

Piastri nyert, Verstappen pedig dühöng, miután egy taktikai malőr után még büntetést is kapott

Unalmasan kezdődött, majd a végén egy káosz "sprintversennyel" ért véget a Spanyol Nagydíj, amit Oscar…

2 óra ago

F2: Verschoor és Lindblad ünnepelhetett Barcelonában

Verschoor győzött a barcelonai F2-es sprintversenyen, Lindblad pedig megszerezte első F2-es főfutam-győzelmét. Richard Verschoor okos…

3 óra ago

F3: Portugál és brazil győzelem született Spanyolországban!

Ivan Domingues megszerezte első Formula 3-as sikerét szombaton, Câmara pedig harmadik győzelmét aratta vasárnap. Felejthetetlen…

4 óra ago

Rosberg szerint orvosi segítségre van szüksége Norrisnak

Nico Rosberg azt tanácsolja Lando Norrisnak, hogy keressen egy pszichológust, miután a 2016-os F1-es világbajnok…

5 óra ago

Újra csapatfőnök lehet Günther Steiner, viszont a MotoGP-ben

Günther Steiner tűnt fel a MotoGP paddockjában a múlt hétvégi Brit Nagydíjon, és úgy néz…

6 óra ago