Categories: F1

Eddig tartott az FIA-nak eldönteni, hogy kap-e büntetést Verstappen!

A versenybírák büntetéssel sújtották Max Verstappent a virtuális biztonsági autó közben történt szabálytalansága miatt. Ezzel pedig elvesztette a Sao Pauló-i Nagydíj sprintversenyén szerzett harmadik helyét.

A stewardok öt másodperces időbüntetéssel sújtották Verstappent, mert a virtuális biztonsági autós fázis alatt túl gyorsan hajtott, miközben egy előzési kísérletet készített elő Oscar Piastrival szemben, amivel a meghatározott minimum idő alatt maradt. Az időbüntetés miatt Verstappen egy helyet veszít Charles Leclerc-rel szemben, és hivatalosan harmadik helyett csak a negyedik helyen végzett Emellett egy büntetőpontot is kapott, amivel az elmúlt 12 hónapban már összesen 7 büntetőpontot gyűjtött.

„Az 56.5-ös cikkely részben így szól: ‘Minden autónak a minimális idő felett kell lennie, amikor az FIA jelzőtáblái zöldre váltanak.’ A versenyző 0,63 másodperccel a minimális idő alatt volt a VSC végét jelző zöld jelzésnél, ami versenyelőny megszerzésére utal a VSC alat” – áll az FIA közleményében.

„A versenyző elmondása szerint, amikor a VSC végét várta és értesítést kapott arról, hogy a minimális idő alatt van, megpróbálta korrigálni a hibát, de nem sikerült neki, mielőtt a jelzőtáblák zöldre váltottak volna. Ez szabályszegés, és az ilyen helyzetekben megszokott büntetés kerül alkalmazásra a megszerzett előny miatt.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Alonsót nem érdeklik az „új generációs” rajongók

Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…

34 perc ago

Ezért hallgatott Verstappen a Mercedes pletykák közepette

Az elmúlt hónapok slágertémája volt Max Verstappen esetleges Mercedeshez igazolása. A holland sztárt állítólag Toto…

3 óra ago

Maratoni közvetítés a történelmi MotoGP magyar nagydíjról: az ARENA4 50 fős stábbal és helyszíni stúdióval készül a hétvégére

Ötven fős stábbal, közel 30 órányi közvetítést sugároz az ARENA4, MAX4 és a NET4+ a…

13 óra ago

A Red Bull visszaszerezné azt a versenyzőt, akit még Horner rúgott ki

Max Verstappen nemrég cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a következő szezon előtt elhagyná a Red…

15 óra ago

Óriási megtiszteltetés érte a hazájában Piastrit

Oscar Piastriról nevezik el a tribünt az Ausztrál Nagydíjon jövő évtől, ami a McLaren pilóta…

17 óra ago

Hatalmas izgalmakat hozott a HunGarian Baja – Várpalotán és környékén

A 2025-ös HunGarian Baja két napja rendkívüli izgalmakat hozott a Várpalota melletti katonai lőtéren kialakított…

19 óra ago