Categories: F1

Hülkenberg majdnem meghiúsította Norris győzelmét

A Sao Pauló-i Nagydíj sprintversenyét három versnyző is a boxutcábókl várta, így csak a mezőny után indulhattak el: Fernando Alonso, Lance Stroll és Guanyu Zhou.

Az élről Oscar Piastri indulhatott, mellőle pedig csapattársa, a bajnoki címért még harcban lévő Lando Norris. Nagy kérdés volt, hogy Piastri ennek érdekében átengedi-e majd a vezetést Norrisnak.

Mögöttük Charles Leclerc és Max Verstappen sorakozott fel, őket pedig Carlos Sainz és George Russell, valamint Pierre Gasly és Liam Lawson követte a top 8 rajthelyen.

A 24 körös sprint rajtját követően Piastri megtartotta az első helyet Norris előtt.

A harmadik körben Verstappen támadni kezdte Leclerc-t, mérnöke azonban nyugalomra intette a versenyzőt, nehogy elkapkodja a manővert.

A 7. körben még mindig Piastri volt elöl, Norris utalt is rá, hogy talán már el kellett volna engednie őt a csapattársának.

„Nem tudom, mit keresünk itt, azt hittem, ezt már megbeszéltük” – mondta Norris a rádión.

Ezt követően Piastrinak szóltak, hogy „adjon DRS-t” Norrisnak, vagyis picit vegyen vissza a tempóból, hogy a brit közelebb kerülhessen hozzá.

A 13. körben Verstappen ismét támadásba lendült, de egyelőre nem járt sikerrel. A holland arra panaszkodott, hogy Leclerc sok kis hibát vét, amivel őt is akadályozza.

A 18. körben Verstappen átvette a harmadik helyet és üldözőbe vette a McLareneket. Így a papaja csapatnak mielőbb helycserére volt szüksége ahhoz, hogy Norris a lehető legtöbb pontot hozhassa Verstappenen.

Később Hülkenberg autója kezdett enyhe süstöt eregetni, majd nem sokkal később félre is állt. Ezzel sárga zászlós fázis lépett életbe. A McLaren pedig ennek hatására a 22. körben cseréltette meg versenyzőit, épp mielőtt virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe, ezzel nem endgedve további pozíciócserét.

A legvégén még egy körre zöld jelzést kapott a mezőny, mire Verstappen még majdnem meg tudta előzni Piastrit, de végül nem volt megfelelő a ritmus ehhez.

A győztes tehát Norris lett, Piastri és Verstappen előtt.

*Update: Verstappen a verseny után 5 másodperces büntetést kapott, így a negyedik helyre csúszott. A részleteket ide kattintva olvashatod.

Végeredmény:

# Versenyző Csapat Diff.
1 Lando Norris McLaren
2 Oscar Piastri McLaren +0.593
3 Max Verstappen* Red Bull Racing +1.497
4 Charles Leclerc Ferrari +5.656
5 Carlos Sainz Ferrari +7.224
6 George Russell Mercedes +12.475
7 Pierre Gasly Alpine +18.161
8 Sergio Perez Red Bull Racing +18.717
9 Liam Lawson RB +20.773
10 Alexander Albon Williams +24.606
11 Lewis Hamilton Mercedes +29.764
12 Franco Colapinto Williams +33.233
13 Esteban Ocon Alpine +34.128
14 Oliver Bearman Haas +35.507
15 Yuki Tsunoda RB +41.374
16 Valtteri Bottas Sauber +43.231
17 Zhou Guanyu Sauber +54.139
18 Fernando Alonso Aston Martin +56.537
19 Lance Stroll Aston Martin +57.983
NC Nico Hulkenberg Haas kiesett
Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

9 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

10 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

11 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

13 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

15 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

17 óra ago