Fotó: Williams Racing
Alex Albon nem indul a Sao Pauló-i Nagydíjon, miután a balesetekkel teli kvalifikáción balesetet szenvedett.
A heves esőzések miatt a szombati kvalifikációt helyi idő szerint vasárnap reggel 7:30-ra (magyar idő szerint 11:30) ütemezték át, és a körülmények csak valamelyest javultak, mire az autók a pályára léptek.
Albon csapattársa, Franco Colapinto volt az első, aki az öt piros zászló egyikét előidézte a kvalifikáció során, mivel a körülmények azért még meglehetősen csúszósak voltak az interlagosi pályán.
Majd hasonlóan járt Carlos Sainz, Lance Stroll és Fernando Alonso is.
Végezetül pedig Albon tette falba a Williamset, melynek következtében autója meglehetősen összetört. A javításra pedig nem maradt idő a délutáni rajtig.
„Azonnal, amikor a fékpedálra léptem, egy sípolás hallatszott a fülemben, ami általában azt jelenti, hogy valami meghibásodott, blokkoltak a hátsók (kerekek) és nagy bukás (következett). Szóval ezzel sajnos kiestünk a versenyből… szóval igen” – mondta Albon az eset után.
Arra a kérdésre, hogy ez azt jelenti-e, hogy az autóját helyre tudják-e hozni időben, így felelt: „Nem, nem lesz megjavítva.”
Miután Albon balesete után újraindult a Q3-as szakas, az idők javultak, és a Williams versenyzője egyébként a hetedik helyen zárt, ám ennek már nincs számára jelentősége.
George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…
Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…
A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…
Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…
A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…
A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…