Categories: F1

Norris: „Verstappen lekörözött volna”

Lando Norris szerint Max Verstappen még le is körözte volna őt, ha a holland az élről indult volna a Sao Pauló-i Nagydíjon.

A pole pozícióból Norris indult, de csak a hatodik helyen ért célba. Verstappen eközben a 17. helyről rajtolt, majd véget vetett 10 futamból álló nyeretlenségi sorozatának, és megnyerte a versenyt.

Verstappen nem nem állt ki kerékcserére a piros zászló előtt, és a leállás alatt cserélte le a gumijait, miután megelőzte Norrist, amikor a McLaren pilótája a boxban volt. Ez is segítségére volt a hollandnak, illetve az, hogy a verseny kezdetén gyorsan javította a pozícióit.

Verstappen tehát nyert, és szintén kiválóan teljesített az Alpine két versenyzője is, akik szintén dobogóra állhattak, ennyivel is hátrébb sorolva Norrist.

A McLaren az új hátsó szárny ellenére is küzdött a tempóért a versenyen.

„A [hátsó] szárny segített, csak nem voltunk elég gyorsak” – idézte Norrist a RacingNews365. „Max simán gyorsabb volt nálunk. Azt hiszem, ha elölről indult volna, valószínűleg lekörözött volna minket. A tempó szerintem jó volt, hasonlóan George [Russell] tempójához, de a Red Bull sokkal gyorsabb volt.”

A boxkiálláson kívül az lett még Norris veszte, hogy a verseny közepén a biztonsági autós újraindítást követően az első kanyarban letért a pályáról.

„Sokkal többet nem tehettem volna” – mondta a brit.

„Csak pechünk volt, semmi több. Elkövettem néhány hibát, amit beismerek, és a végén néhány pozícióba került.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

4 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

5 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

6 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

8 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

10 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

12 óra ago