Categories: F1

ELDŐLT! Megvan ki lesz a Sauber/Audi második versenyzője!

A Kick Sauber Stake F1 Team (Sauber Motorsport) csapat épp egy átalakulási fázisban van, mivel 2026-tól gyári Audi csapattá válik majd. Ennek előkészületei már zajlanak.

Azt már bejelentették korábban, hogy a következő szezontól leigazolták Nico Hülkenberget.

Szerda reggel bejelentették, hogy mindkét jelenlegi versenyző, Valtteri Bottas és Guanyu Zhou is távozik a csapattól. Mostanra pedig már azt is felfedték, hogy ki lesz Hülkenberg csapattársa!

A választás a 20 éves brazilra, Gabriel Bortoletóra esett.

Bortoleto hatévesen kezdte versenyzői pályafutását, gokarttal, majd tizenkét éves korára Európába költözött a családjával, hogy valóra váltsa a Forma-1-es álmát. 2023-ban az FIA Forma-3-ban dominált és megnyerte a bajnokságot, majd továbblépett a Formula 2-be, ahol most két versenyhétvégével a vége előtt vezeti a pontversenyt.

Gernot Döllner, a Sauber Motorsport AG igazgatótanácsának elnöke így nyilatkozott: „Mattia [Binotto] vezetésével az Audi Forma-1-es projektje nagy előrehaladást ér el sok területen. A második pilóta leigazolása újabb mérföldkő. Jelenleg egy generációváltás szemtanúi vagyunk a Forma-1-ben, ahol a fiatal versenyzők azonnal hatást gyakorolnak. Gabriel Bortoleto szerződtetésével egy ilyen tehetséget biztosítottunk magunknak. A leigazolása megerősíti az Audi hosszú távú stratégiáját és elkötelezettségét a Forma-1 iránt.”

Mattia Binotto, a Sauber Motorsport AG operatív és technikai igazgatója elmondta: „Gabriel már bizonyította az utánpótlás kategóriákban, hogy megvan benne az, ami egy győztes pilótához kell. Nagyon örülünk, hogy a Sauber és az Audi csapatának tagja lesz. Gabriellel együtt egy sikeres úton járunk, és egységes erőként fogunk fejlődni, hogy egy új korszakot alakítsunk ki az Audi számára a motorsportban. Nico és Gabriel a tapasztalat és a fiatalság ideális kombinációját képviselik, amely erős pozícióba helyez minket a jövőre nézve.”

Gabriel Bortoleto hozzátette: „Ez az egyik legizgalmasabb projekt a motorsportban, ha nem az egész sport világában. Egy olyan csapathoz csatlakozni, amely ötvözi a Sauber és az Audi gazdag motorsport történelmét, igazi megtiszteltetés. Többet akarok annál, hogy csak egy tag legyek; szeretnék fejlődni ezzel az ambiciózus projekttel és elérni a motorsport csúcsát. Rendkívül hálás vagyok a csapat által nyújtott lehetőségért, és azért, hogy egy tapasztalt pilóta, mint Nico, mellett dolgozhatok. Mindkét program bizonyítottan sikeresen segíti a fiatal tehetségeket, és biztos vagyok benne, hogy együtt megírjuk a saját sikertörténetünket.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Alonsót nem érdeklik az „új generációs” rajongók

Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…

8 perc ago

Ezért hallgatott Verstappen a Mercedes pletykák közepette

Az elmúlt hónapok slágertémája volt Max Verstappen esetleges Mercedeshez igazolása. A holland sztárt állítólag Toto…

2 óra ago

Maratoni közvetítés a történelmi MotoGP magyar nagydíjról: az ARENA4 50 fős stábbal és helyszíni stúdióval készül a hétvégére

Ötven fős stábbal, közel 30 órányi közvetítést sugároz az ARENA4, MAX4 és a NET4+ a…

12 óra ago

A Red Bull visszaszerezné azt a versenyzőt, akit még Horner rúgott ki

Max Verstappen nemrég cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a következő szezon előtt elhagyná a Red…

14 óra ago

Óriási megtiszteltetés érte a hazájában Piastrit

Oscar Piastriról nevezik el a tribünt az Ausztrál Nagydíjon jövő évtől, ami a McLaren pilóta…

16 óra ago

Hatalmas izgalmakat hozott a HunGarian Baja – Várpalotán és környékén

A 2025-ös HunGarian Baja két napja rendkívüli izgalmakat hozott a Várpalota melletti katonai lőtéren kialakított…

18 óra ago