Categories: F1

Hoppá! Együttes erővel tették helyre az F1-es versenyzők az FIA elnökét!

Az elmúlt hónapban nagy vihart kavart a káromkodás témája a Forma-1-ben.

Max Verstappen „csúnya szóval” illette autóját egy sajtótájékoztatón, ami miatt az FIA megbüntette őt, közmunkára ítélte. Az FIA elnöke, Mohammed ben Sulayem ugyanis közölte, hogy a trágár szavak használatát be kell szüntetni, a versenyzőknek példát kell mutatniuk.

Később egy „b*sszameg” miatt Charles Leclerc is büntetésben részesült, noha neki csak a pénze bánta az esetet.

A versenyzők túlzásnak érzik ezt a szigort, hiszen ők is emberek, és a versenyzés hevében, adrenalinnal fűtött állapotban óhatatlan, hogy efféle őszinte reakciók csússzanak ki a szájukon.

A napokban a GPDA, vagyis a Nagydíjversenyzők Szövetsége saját Instagram profilt hozott létre, melyen ma megjelent az első poszt. Ez egy közlemény a fent említett vitás téma kapcsán.

Ezen kívül az ilyen pénzbüntetések által az FIA-hoz befolyt összeg felhasználásáról követelnek tájékoztatást, pénzügyi átláthatóságot szeretnének. Továbbá felszólítja az FIA elnökét, hogy több tisztelettel nyilatkozzon a versenyzőkről, és megfelelően kommunikáljon velük, ne a sajtón keresztül üzengessen.

A GPDA (melynek elnöke George Russell az aktív versenyzők közül) közleménye így szól:

GPDA Nyilatkozat a „Versenyzői Viselkedés” kapcsán

Mint minden sportban, a versenyzőknek itt is be kell tartaniuk a bíró döntéseit, függetlenül attól, hogy ez tetszik-e nekik, vagy egyetértenek-e vele. Ez a sport szabálya. A versenyzők (a tagjaink) sem kivételek, és ezt teljes mértékben megértik.

Tagjaink professzionális versenyzők, a Forma-1-ben versenyeznek, amely a nemzetközi motorsport csúcsa. Ők az arénába lépő gladiátorok, és minden versenyhétvégén nagyszerű műsort nyújtanak a rajongóknak.

Ami a káromkodást illeti, különbség van az embereket sértő szándékos káromkodás és a lazább, például rossz időt vagy egy élettelen tárgyat (például egy Forma-1-es autót vagy egy vezetési helyzetet) leíró káromkodás között.

Arra kérjük az FIA elnökét, hogy fontolja meg a saját hangnemét és szóhasználatát, amikor tagjainkhoz vagy akár róluk beszél, akár nyilvános fórumokon, akár másutt. Továbbá, tagjaink felnőttek, nem szükséges, hogy a médián keresztül utasításokat kapjanak olyan jelentéktelen dolgokról, mint az ékszerviselés és alsónemű.

A GPDA számtalan alkalommal kifejezte már azon véleményét, hogy a versenyzők pénzbírságai nem megfelelőek a sportunk számára. Az elmúlt három év során felszólítottuk az FIA elnökét, hogy ossza meg velünk a részleteket és stratégiát arról, hogy a pénzbírságokból származó összegeket hogyan és hol használják fel a sportunk érdekében. Ismételten kérjük az FIA elnökét, hogy biztosítson pénzügyi átláthatóságot és közvetlen, nyílt párbeszédet velünk. Minden érintett félnek (FIA, F1, a csapatok és a GPDA) közösen kellene eldöntenie, hogy miként és hol használják fel a pénzt a sportunk javára.

A GPDA konstruktív együttműködésre törekszik az összes érintettel, beleértve az FIA elnökét is, annak érdekében, hogy népszerűsítsük nagyszerű sportunkat mindazok számára, akik ebben dolgoznak, akik fizetnek érte, akik figyelik, és valóban szeretik is. Mi megtesszük a magunk részét.

Üdvözlettel, a GPDA Igazgatói és Elnöke, a Grand Prix Versenyzők nevében

#RacingUnited a biztonságunkért, a sportunkért, a rajongóinkért.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Egy másik testvérpáros is indul a Balatonon

Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…

2 óra ago

Egy „seggfej” hiányzik Toto Wolffnak

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…

4 óra ago

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

14 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

15 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

16 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

18 óra ago