F1

Lendületet merítene a dupla dobogóból az Alpine

Varázslatos, kettős dobogót szerzett Brazíliában az Alpine. Esteban Ocon a második, Pierre Gasly pedig a harmadik lett az esős versenyen.

Ez az eredmény pedig kisebb csodának számít, hiszen a francia gárda pocsékul kezdte a 2024-es idényt, gyakorlatilag a mezőny elején kullogtak.

Ennek meg is lett a böjtje, ugyanis Bruno Famin csapatfőnök állásba került, helyére pedig az F2-ből érkezett Oliver Oakes. A csapat azóta lépdelt előre, egyre többször szereztek pontot, a hétvégi futamon pedig a körülményeket kihasználva mindkét versenyzővel dobogóra állhattak.

Ezzel hatalmasat léptek előre a konstruktőri versenyben, három helyet felugorva már a hatodik helyen találják magukat. Erre pedig idén és jövőre is építenének.

„Minden új számomra, már megértem a Forma-1 magasságait és mélységeit. Az egyik ilyen, hogy valaki a szezon elején erősen teljesít, majd visszaesik, de mégis jó helyen végez. Ez a kettős dobogó segít nekünk, hogy megmaradjon az önbizalmunk.” kezdte a fiatal csapatfőnök.

„Már az Austinra való felkészülés során láttam, hogy nagyon nehéz lesz fejleszteni az autót, emiatt az elvárások is mérsékeltek voltak. Austin után azonban tele voltam dicsérettel a csapat felé, amiért kihoztuk az maximális teljesítményt az autóból. Aztán Mexikóban ezt már sikerült is pontokra váltani. Itt Brazíliában pedig még egy fejlődést láttam, ami mindenképp segített nekünk. Ez egy komoly elismerés mindenkinek Enstone-ban és Viry-ben, ez nagyon sokat jelent nekik.” – tette hozzá Oakes.

Hegedűs Dávid

Recent Posts

“Nincs olyan sok titok a pályával kapcsolatban” – Marc Márquez szerint a korábbi teszt nem előny a számára

Marc Márquez szerint közel lesz egymáshoz a mezőny a Balaton Parkban, ahol minden gyártó labdába…

18 perc ago

Bortoleto és Hadjar a sztár újoncok, annak ellenére, hogy nem körülöttük van a legnagyobb hype

Miközben a pilóták pihennek és felkészülnek a 2025-ös Forma-1-es világbajnokság utolsó tíz futamára, amely a…

1 óra ago

Erősségből gyengeség: ez Bagnaia legnagyobb gondja, ami korábban a sikere kulcsa volt

Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…

2 óra ago

Russell Michael Schumacheréhez hasonlította helyzetét

George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is,…

3 óra ago

A Stake F1 Team Kick Sauber csapat nem vehet részt a Holland Nagydíjon!

A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…

5 óra ago

Hamilton fantasztikus szövetségese a fiatal versenyzőknek

A Mercedes szerint Lewis Hamilton támogatása Andrea Kimi Antonelli irányában "teljesen jellemző" rá, és a…

7 óra ago