Categories: F1

Tsunoda szó szerint összesz**ta magát, de aztán nyert

A Forma-1-es versenyzők is emberek. Így aztán nyilvánvalóan nekik is megvannak a napi szükségletei, kicsik és nagyok egyaránt. Amit azonban nem egyszerű kezelni, ha a szükség olyankor jelentkezik, mikor versenyzői overálban vannak.

Yuki Tsunoda már tapasztalt ilyet, erről pedig be is számolt.

A Visa Cash App RB japán versenyző számára nem tabu, ha altesti poénokról van sztorikról van szó, így gond nélkül beszámolt élményeiről. Gyermekkori versenyzői éveire visszagondolva emlékszik olyan esetre, amikor a vécére járás nem úgy sikerült, ahogyan az általában lenni szokott.

„Azt hiszem, úgy ötéves lehettem” – mesélte Tsunida a Red Flags podcastban. „Versenyzőként, amikor kakilnod kell, leveszed a versenyzői ruhád felső részét. És ahogy legördíted, a ruha a térded körül van.”

„Akkoriban ezt nem tudtam rendesen csinálni. Nem csináltam tökéletesen jól. De aztán egyszer kakilnom kellett, majd felálltam a vécéről, és amikor megpróbáltam felhúzni a ruhámat, éreztem a szagát a hátam mögül. Azt gondoltam, hogy mi folyik itt? Aztán belenéztem a tükörbe, és láttam egy nagy foltot magam mögött. Valójában nem tekertem le eléggé a ruhát, így ez azt jelentette, hogy ráment a ruha szélére. Az nem volt jó pillanat” – magyarázta.

Természetesen a követő kérdés az volt, hogy mi történt ezután. Tsunoda mélyen az emlékeibe ásott, hogy ezt megválaszolhassa.

„Azt hiszem, egy verseny előtt történt. Azt hiszem, így volt. És én nyertem, nagy előnnyel” – mondta nevetve.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Malajzia szerint hiba volt dobni az F1-et, ezért visszatérnének

Az NST beszámolójában Azhan Shafriman Hanif, a Sepang International Circuit vezérigazgatója megemlítette, hogy hiba volt,…

2 óra ago

Verstappen szerint újra kell építeni a Red Bullt

A négyszeres világbajnok Max Verstappen elismerte, a Red Bull csapatának előbb egy újraépítési fázist kell…

4 óra ago

Te is nyerhetsz, ha az nyeri a MotoGP magyar versenyét, akire tippelsz!

Megérkezett a várva várt hét: a MotoGP magyar hétvégéjének hete! A Balaton Park Circuit-en zajló…

6 óra ago

A Ferrari korábbi pilótája ledobta az atombombát: „Senki sem akarta Hamiltont Maranellóban”

Arturo Merzario őszintén nyilatkozott Lewis Hamilton Ferrari-karrierjéről, és utalt rá, hogy a hétszeres világbajnok a…

8 óra ago

Máris tudni Brad Pitt „F1” filmjének a streaming megjelenési időpontját

A When To Stream jelentése szerint az F1 film várhatóan még ebben az évben megjelenik…

10 óra ago

MotoGP Magyarországon: ott leszel a Balaton Park Circuiten?

A hazai motorsport-rajongók évtizedek óta várják, hogy a MotoGP végre újra Magyarországra is ellátogasson. 2025-ben…

12 óra ago