F1

,,Norrist akarták bajnoknak, de Verstappen túljárt az eszükön”

Szerencséről beszélt Lando Norris a Brazil Nagydíjon történt események kapcsán, ám Eddie Jordan szerint nem kell változtatni a szabályokon.

A legutóbbi versenyen a piros zászlós szakasz segítséget nyújtott ugyan Max Verstappennek, ám a holland versenyző már a megszakítás előtt is úgy ment át a mezőnyön, mint a kés a vajon. A Red Bull versenyzője ugyanakkor időveszteség nélkül cserélhetett kereket, ami kétség kívül segítette a győzelemhez.

Ezt az eseménysorozatot nevezte a brit versenyző szerencsének, majd a szabály eltörlése miatt kezdett el lobbizni. Ellenfele teljesítményét ugyanakkor elismerte.

David Coulthard szerint Norrisnak igaza van abban, hogy a szabályozással van probléma, ám az ír excsapatfőnök megvédte az érvényben lévő regulákat.

,,Azt akarod mondani, hogy Max (Verstappen) jó üzletet kötött? Igazságos bánásmódban részesült, akkor is, mikor hat-hét autóval később lengették csak meg a piros zászlót? Ugyan már David (Coulthard), ne legyél hülye! Tudod, hogy az istenek is Landót támogatták és azt akarták, hogy ő nyerje meg a bajnokságot. Ám Max túljárt az eszükön, ennyi” – magyarázta Jordan.

Csonka Nikolett

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

1 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

2 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

3 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

5 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

7 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

9 óra ago