F1

Michael Schumacher évekig nem volt hajlandó hozzászólni egykori csapattársához

Martin Brundle elárulta, hogy ichael Schumacher öt évig nem beszélt vele, miután egy titokzatos megjegyzése felbosszantotta a későbbi hétszeres világbajnokot.

Brundle egy szezont töltött Michael Schumacher csapattársaként, amikor 1992-ben a Benettonnál versenyeztek. De a későbbiekben a kapcsolatuk megromlott, és Brundle nem tudja, hogy miért.

Mióta F1-es pilótaként visszavonult, Brundle a Forma-1-es közvetítések egyik legismertebb arca és hangja lett. Nemrégiben a Sky F1 podcastjában mesélt egykori élményeiről.

„Emlékszem, hogy egyszer egyszerre beszélgettem Michael Schumacherrel és Gerhard Bergerrel, és azt tehettem, amit akartam, és oda mehettem, ahova akartam. A rajtrács akkoriban általában véve kihalt volt” – emlékezett vissza azokra az időkre, mikor nem celebritások hemzsegtek a rajtrácson rajt előtt.

Ennek kapcsán Brundle-t arról kérdezték, milyen volt az átmenet Schumacher kapcsán, ahogy csapattárs után riporterként közelített felé, tekintettel a nem egyszerű kapcsolatukra.

„Hát, furcsa módon összevesztünk, mert valamit, amit mondtam, kiragadtak a szövegkörnyezetből, lefordították németre, és egy újság címlapjára tették. Michael pedig nagyon ideges lett” – árulta el Brundle.

„A mai napig fogalmam sincs, mi volt az. És öt évig nem is beszélt velem. Nagyon furcsa volt.”

Csak Schumacher első F1-es visszavonulása után kerültek újra jó viszonyba az egykori Benetton-csapattársak, bár Brundle számára az egész élmény máig zavarba ejtő.

„Aztán együtt berúgtunk egy valenciai éjszakai klubban, amikor ő a Ferrari és a Mercedes között töltötte a szünetét, és utána már rendben voltunk” – folytatta Brundle.

„Valahogy úgy lógott a vállamon, hogy ‘csapattársam, csapattársam’, és mi úgymond… Ez újra megtörte a jeget.”

„Szóval tényleg nem tudom, hogy mi volt a probléma, de ez nagyon nagy kár volt.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Hamilton masszív önsajnálatba kezdett: „Haszontalan vagyok”

Lewis Hamilton teljesen megtörve nyilatkozott a Magyar Nagydíj időmérője után, miután újabb gyenge teljesítményt nyújtott…

5 óra ago

Hadjar bejelentést tett a jövőjével kapcsolatban

A Racing Bulls tehetséges újonca, Isack Hadjar hivatalosan bejelentette, hogy stratégiai partnerségre lépett a 22…

5 óra ago

A Mobil 1 bemutatja a Porsche Penske Motorsport négyrészes dokumentumfilm-sorozatát

A Mobil 1 elindított egy új, négyrészes online mini dokumentumfilm-sorozatot, amely eddig soha nem látott…

6 óra ago

Leclerc-é a magyar pole, miközben Hamilton a Q2-ben, csalódottan kiesett

Felemás kvalifikációt futott a Ferrari: Leclerc váratlan pole-t hozott, míg Hamilton tovább küszködik. A Magyar…

7 óra ago

Leclerc figyelmeztetést kapott: Hamilton az ő szívébe is „tőrt döfhet”?

Nico Rosberg figyelmeztette Charles Leclerc-t, hogy készüljön fel csapattársa, Lewis Hamilton "tőrjeire" amiket a "szívébe…

8 óra ago

Idegtépő izgalmak után nyerte meg az első futamot Martí Dunne előtt

A verseny végére jöttek az izgalmak, ahol rajt-cél győzelem született Pepe Martítól. Meglepően domináns győzelem…

9 óra ago