Fotó: Jiri Krenek / Mercedes-Benz AG
Jövőre 18 évesen mutatkozhat be a Forma-1-ben a Mercedes versenyzőjeként az olasz Kimi Antonelli. A fiatal pilóta idén szenvedős évet produkál az F2-ben, és a fiatal kora miatt már többen is megkérdőjelezték a csapat döntését.
Az olasz kapcsán a legtöbb kritika az irányába ment, hogy még nem elég felkészült, több idő kellene neki. Sokan az olasz versenyhétvége első szabadedzéséből indulnak ki, ahol ugyan jó tempót diktált, de már korán egy hiba miatt összetörte az autóját.
Toto Wolff és a Mercedes folyamatos támogatásáról biztosítja az újoncot, ám az ellenérzések nem csitulnak. Most éppen a korábbi kolumbiai Forma-1-es pilóta, Juan Pablo Montoya fogalmazott élesen vele kapcsolatban.
„Úgy ment ki a pályára, hogy azt a benyomást keltette, hogy minden rekordot meg akar dönteni. Aztán összetörte az autóját.” – kezdte. „Aztán Mexikóban a véleményem szerint túl óvatosan vezetett, hogy ne tegyen kárt semmiben. Monzában az volt gond, hogy túlságosan erőltette, Mexikóban pedig, hogy túlságosan visszafogott volt. Meg kellene találnia a megfelelő egyensúlyt, véleményem szerint ez a fő probléma nála.”
„Kimiben megvan a képesség és a sebesség ahhoz, hogy a Forma-1-ben versenyezzen, ez nem kétséges. Sokkal több kört tett meg élesben, mint az újoncok, Oliver, Jack vagy Gabriel, köszönhetően, hogy a Mercedes sokszor küldi őt pályára régi gépekkel. De felteszem magamnak a kérdést, hogy valóban tényleg készen áll-e erre?!” – zárta a 49 éves egykori futamgyőztes.
Oscar Piasti volt a leggyorsabb a Magyar Nagydíj hétvégéjének utolsó szabadedzésén. A Magyar Nagydíj harmadik…
Fernando Alonso elárulta, hogy MRI-vizsgálaton esett át, miután hátsérülést szenvedett, ami miatt ki kellett hagynia…
Senki sem volt komolyan veszélyes Tasanapol Inthraphuvasakra, aki idei második győzelmét szerezte. Izgalmasnak ígérkező hétvégének…
A Go Eleven Ducati csapatfőnöke, Denis Sacchetti bejelentette, hogy Andrea Iannone és a csapat útjai…
Max Verstappen megerősítette, hogy a következő szezonban továbbra is a Red Bull pilótája lesz. A…
A Renault csoport új vezérigazgatója, Francois Provost megerősítette, hogy az Alpine továbbra is marad a…