Categories: F1

Mégsem lesz Andretti az Andretti csapat és így kerülhetnek be az F1-be?

Az Andretti General Motors által támogatott Forma-1-es indulása valószínűleg mégiscsak jóváhagyásra kerül.

Michael Andretti megpróbálta bejuttatni csapatát az F1-be, Andretti Global néven, a GM-mel és annak Cadillac márkájának közreműködésével. Az új F1-es csapat az FIA-tól jóváhagyást kapott, a Forma-1 azonban elutasította a jelentkezésüket, annak ellenére is, hogy a GM ígéretet tett arra, hogy 2028-ig saját F1-es motort fejleszt, azzal a szándékkal, hogy teljes értékű gyári csapattá váljanak.

Az Andretti azonban nem volt hajlandó feladni, és tovább építette leendő F1-es programját.

Kiterjedt szélcsatorna-munkát végzett a Toyota kölni létesítményének felhasználásával, állítólag jelentős előrelépést tett a 2026-os kaszni építésében és töréstesztelésében. Továbbá több kulcsfontosságú alkalmazottat is felvett, köztük a tapasztalt Pat Symondsot, aki legutóbb az F1 technikai vezetője volt.

Ezzel egy időben az F1 tulajdonosára, az amerikai Liberty Mediára is elkezdtek nyomást gyakorolni, és és az ügy kapcsán az Igazságügyi Minisztérium is vizsgálatot indított.

A legjelentősebb fejleményt azonban az Andretti Globalnál nemrégiben történt felsővezetői váltás és Michael Andretti azon döntése jelentette, hogy lemond a napi vezetésről.

Andretti megközelítése a rajtrácsra való feljutás érdekében ellentmondásos volt, és súrlódásokat okozott közte és a FOM (Formula One Management) között.
Az Associated Press beszámolója szerint azonban, amelyet a The Race forrásai is megerősítettek, az Andretti Global, amelyet most Andretti üzleti partnere, Dan Towriss vezet, lehetővé tette, hogy a patthelyzetet feloldják.

Bár azt nem tudni, hogy a nevezést milyen néven nyújtanák be, de az eredeti Andretti Cadillac név várhatóan megváltozik. Az Andretti név eltűnhet, vagy legalábbis kisebb hangsúlyt kaphat, még akkor is, ha az Andretti szervezet az alapja a csapatnak. A legvalószínűbb, hogy GM és/vagy Cadillac márkajelzés alatt folytatódik majd a projekt.

Ez azt tükrözi, hogy az átdolgozott nevezést kezdettől fogva inkább egy „igazi” GM-csapatnak tekintik, éami pedig kulcsfontosságú különbség ahhoz képest, amit az F1 2024 elején elutasított. Azonban a gyári motor megszerzésére még mindig 2028-ig is kell várni.

A GM/Cadillac számára nem praktikus, hogy a 2026-ra a motorfejlesztést felgyorsítsák, ami azt jelenti, hogy eleinte a programnak ügyfélmegállapodást kell kötnie, ami az egyik olyan tényező, amitől a FOM eredetileg óvakodott.

Andrettinek korábban volt egy elvi megállapodása a Renault-val, de az már rég lejárt, és a Renault egyébként is leállítja a motorprogramját.

Mindezen változások vélhetően azt is eredményeznék, hogy a Szövetségi Igazságügyi Minisztérium vizsgálatát megszüntetnék, mivel a GM, amely a leginkább érdekelt fél, nem lenne többé elzárva az F1-től.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

22 perc ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

1 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

2 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

4 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

6 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

8 óra ago