Categories: F1

A Mercedes eddig tarol, míg Verstappen küszködik

A Las Vegas-i Nagydíj harmadik szabadedzésén, már szombaton, szintén nagyon hideg idő fogadta a Forma-1-es mezőnyt. Mindössze 15 fokos volt a levegő és 17 fokos a pálya hőmérséklete.

Guanyu Zhou hajtott pályára elsőként, miközben Pierre Gasly autóján még dolgoztak.

5 perc elteltével még csak Sergio Péreznek volt mért köre de nem volt elragadtatva a pálya állapotától.

20 perccel a kezdés után még mindig csak Péreznek volt körideje, ekkor érkezett meg csapattársa, Max Verstappen, aki át is vette tőle a vezetést.

A két Red Bull közepes gumikeverékeket használtak, Pérez pedig visszaszerezte az első helyet.

Ez lassan pályára csalogatta a többieket is, a két McLaren lágy gumikon lépett pályára. De érkeztek a többiek is, más-más Pirelli keverékkel kísérletezve. A pénteki mindkét szabadedzést megnyerő Lewis Hamilton például kemény keverékű gumikon kezdett, ám mért kört nem teljesített vele.

Időközben Yuki Tsunoda állt az élre lágyakon, míg ugyanolyan gumikon Zhou állt a második helyen. Mindez addig tartott, míg 3 perccel az egyórás szabadedzés féltávja előtt a McLarenek át nem vették a vezetést, Oscar Piastri – Lando Norris sorrendben.

A lágy keverékű Pirellik tűntek tehát a leginkább használhatónak, első mért körét már Hamilton is azon teljesítette. Hamarosan a Red Bullok kivételével mindenki lágyakra váltott, Verstappen azonban arról számolt be, hogy az autója vezethetetlen.

Mindeközben a két Haas állt az élre, Nico Hülkenberg – Kevin Magnussen sorrendben, majd a két Mercedes vette át a vezetést.

20 perccel a leintés előtt már mindenkinek volt lágy gumikon teljesített mért köre, kivéve a Red Bulloknak, akik így az utolsó két helyre csúsztak. De a McLarenek sem sziporkáztak: a 11. és 16. helyen álltak.ű

Alig negyedóra volt hátra, mikor a Red Bullokra felkerült a lágy keverék, ezzel pedig Verstappen az élre is állt. A holland fényévekkel stabilabbnak érezte így az autóját, azonban Russell elvette tőle az első helyet. Norris azonban „csak” a negyedik helyre javított.

Alig 7 perccel a vége előtt piros zászló következett, mert Lance Stroll leparkolta az Aston Martinját.

Fél perc volt hátra az újraindításkor, mindenki fel is sorakozott a boxutcában, de ennyi idő alatt nem lehetett felvezetőkört teljesíteni, így mért körnek sem kezdhetett neki már senki. Rajtgyakorlása özönlöttek ki, kivéve Pérez, aki végül lemaradt.

A gyakorlást így ismét a Mercedes nyerte, de ezúttal George Russellel. Mögötte végül Piastri, Sainz, Norris, Verstappen és Hamilton zárt.

Végeredmény:
# Versenyző Csapat Köridő Diff. Körök
1 George Russell Mercedes 1:33.570 17
2 Oscar Piastri McLaren 1:33.785 +0.215 13
3 Carlos Sainz Ferrari 1:33.918 +0.348 15
4 Lando Norris McLaren 1:34.008 +0.438 13
5 Max Verstappen Red Bull Racing 1:34.137 +0.567 16
6 Lewis Hamilton Mercedes 1:34.341 +0.771 16
7 Alexander Albon Williams 1:34.407 +0.837 14
8 Franco Colapinto Williams 1:34.723 +1.153 14
9 Kevin Magnussen Haas 1:34.883 +1.313 12
10 Pierre Gasly Alpine 1:34.905 +1.335 14
11 Nico Hulkenberg Haas 1:34.908 +1.338 14
12 Charles Leclerc Ferrari 1:34.941 +1.371 14
13 Sergio Perez Red Bull Racing 1:35.061 +1.491 19
14 Esteban Ocon Alpine 1:35.460 +1.890 13
15 Fernando Alonso Aston Martin 1:35.938 +2.368 15
16 Yuki Tsunoda RB 1:36.215 +2.645 17
17 Valtteri Bottas Sauber 1:36.412 +2.842 13
18 Liam Lawson RB 1:36.544 +2.974 17
19 Lance Stroll Aston Martin 1:36.950 +3.380 13
20 Zhou Guanyu Sauber 1:36.988 +3.418 15

 

 

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

7 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

8 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

9 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

10 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

11 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

12 óra ago