F1

Norris nem volt rest gratulálni Verstappennek a ,,relatíve könnyű” bajnoki címhez

Lando Norris gratulált Max Verstappennek, de megjegyezte: nem volt azért olyan nehéz dolga.

A holland versenyző az ötödik helyen ért célba Las Vegasban, ám az is elég volt ahhoz, hogy bajnokká avassák újra. A négyszeres világbajnok a csapatrádión a könnyeivel küszködve mondott köszönetet a Red Bullnak. Nehéz és kihívásokkal teli szezonként értékelte a 27 éves pilóta az idei évet, mivel a nyári hónapokban szinte alig került a dobogó közelébe.

Ugyanakkor bajnoki riválisa megjegyezte, nem volt olyan nehéz Verstappen dolga, mivel neki (Norris) nem volt valós esélye a győzelemre. Norris számot vetett és azt is hozzátette, mire alapozza a véleményét:

,,Úgy vélem, hogy még így is relatíve könnyű szezonja volt. Ha már az év elején jobb autónk lett volna, sokkal többet és jobban tudtunk volna küzdeni. Így az eddiginél is nagyobb nyomás nehezedett volna rá. Amint tudtuk nyomás alá helyeztük. Ő is hibázott és bebizonyosodott, hogy a csapata is, de ezek az egész szezont nézve eltörpültek. Ezek azok a dolgok, amik igazán naggyá teszik őt. Nem volt rossz az időmérőkön és a versenyeken a nehéz szituációkban sem. Talán a legrosszabb versenyét Budapesten (Hungaroring) teljesítette, ahol ötödik lett. Minden alkalommal a legtöbbet hozza ki az autójából és ezt mindig lenyűgöző látni. Mindig van mit tanulni tőle.”

A McLaren versenyzője kihangsúlyozta, Verstappen megérdemli az elismerést, mert kivételes teljesítményt nyújtott idén:

,,Hatalmas gratuláció neki. Mindenki másnál jobban megérdemli, egész évben jól teljesített, tényleg. Ez az erőssége, hogy nincs gyengepontja. Mikor a legjobb autó volt alatta, dominált a versenyeken. Mikor nem volt olyan gyors versenygépe akkor is ott loholt mögöttünk és kis híján megnyerte a futamokat még úgy is. Egyszerűen nem hibázik, és ezt egy szezonon át is képes folyamatosan tartani. Úgy vezetett, ahogy mindig is, szinte hiba nélkül.”

Csonka Nikolett

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

3 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

4 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

5 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

7 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

9 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

11 óra ago