Categories: F1

A Williams 21 éves versenyzője egy 11 évvel idősebb nővel jár?

A Forma-1 legfrissebb újonc versenyzője, Franco Colapinto számára a népszerűség azt is meghozta, hogy hazája sajtója a szerelmi élete után is érdeklődik.

Állítólag egy olyan nővel randizik, akit korábban a Paris Saint-Germain volt sztárjával, Mauro Icardival hoztak kapcsolatba. Erről argentin lapok számoltak be.

Franco Colapinto az idei szezonban a Williamsnél debütált a menesztett Logan Sargeant helyén, és most arra vár a világ, bár elméletben minden hely foglalt a 2025-ös szezonra, lesz-e mégis valahol szabad hely az argentin számára.

A versenyző a múlt hónapban a pályán kívüli történésekkel is címlapokra került, miután kapcsolatba hozták egy másik versenyző – a Ferrari tartalékversenyzőjének, a Haasnál élesben jövőre debütáló Oliver Bearman – korábbi barátnőjével, Estelle Ogilvy-vel.

A 21 éves Colapinto azonban most állítólag egy másik nővel, honfitársával, Maria Eugenia „La China” Suarezzel randizik.

A színésznő-énekesnő-modellt és a Williams versenyzőjét Magali Sica argentin újságíró szúrta ki, Sica felvételeit pedig később megosztotta a LAM televízióval.

A klip szerint a 32 éves nő egyik este 10 óra körül érkezett a madridi Los 33 étterembe, és nem sokkal később Colapinto követte a helyszínre. A páros a feltételezések szerint egy privát szobában vacsorázott, majd több mint négy órával később, hajnali 2:28-kor távoztak.

Sica Instagram-profilján a Sun szerint azt írta: „Ölelkeztek és fogták egymás kezét, bár ezt a részt nem sikerült megörökítenem. Úgy távoztak a bejárati ajtón keresztül, mintha mi sem történt volna.”

Sem Colapinto, sem Suarez nem kommentálta a kapcsolatokat, de a párost később állítólag egy másik közösségi média felhasználó is látta Madrid utcáin sétálni.

Suarez állítólag korábban Icardival randizott, amikor az 2021-ben a feleségével, Wanda Narával se veled, se nélküled kapcsolatban volt.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Schumacher elárulta Norrisnak, hogy kit másoljon, ha bajnok akar lenni

Lando Norris pole pozíciója után Max Verstappen csak a negyedik helyet szerezte meg a Belga…

38 perc ago

„Én leszek a következő amerikai az F1-ben” – az Aston Martin ifjú tehetsége a jövőjéről

A Formula 2-ben vitézkedik Jak Crawford, aki jelenleg a legközelebb áll ahhoz, hogy feljusson a…

2 óra ago

Lesérült Fernando Alonso, egy újonc ugrik be helyette

Nem sokkal a Magyar Nagydíj első szabadedzése előtt az Aston Martin egy rövid közleményben tudatta,…

3 óra ago

Miért ne lehetne jóban Verstappen és Horner a kialakult helyzet ellenére?

Sokan azt gondolják, hogy Verstappennek köze volt Horner elbocsátásához, pedig ők a mai napig tartják…

3 óra ago

A motorsport-közösség együtt gyászolja Sylvain Guintoli kisfiát

A motorsport világa egységesen fejezte ki részvétét, miután a korábbi MotoGP-versenyző, Sylvain Guintoli bejelentette, hogy…

4 óra ago

Forma–1 és MotoGP egy hétvégén? Csábító, de egy rakás buktatóval járhat

A Dorna sportigazgatója, Carlos Ezpeleta őszintén beszélt arról, hogy a középtávú jövőben felmerült a gondolat:…

5 óra ago