Categories: F1

Június óta először szerzett pole-t Verstappen!

A Katari Nagydíj kvalifikációja mindjárt egy panasszal kezdődött. A boxutca kijáratánál felsorakoztak a versenyzők, majd mikor zöld jelzést kaptak, csak nagyon lassan gurultak ki, mindenki helyet akart hagyni maga előtt. Emiatt Charles Leclerc panaszkodott rádión.

Miután a top versenyzők letudták első mért köreiket a Q1-benx előbb Lando Norris, majd Max Verstappen, utána pedig George Russell állt az élre.

A legvégén azonban Leclerc vette át a vezetést, az utolsó utániban pedig Russell.

Alexander Albon, Liam Lawson, Nico Hülkenberg, Franco Colapinto és Esteban Ocon nem jutottak tovább a második szakaszba.

A Q2-nek mindenki lágy gumikon vágott neki, csak azok használtságában voltak eltérések. Russell teljesítette a referencia időt, majd Verstappen átvette a vezetést.

Eközben a másik Red Bullal Sergio Pérez levezető körön kóstolt bele a kavicságyba.

Russell állt az élre, majd Verstappen tett így, mindössze 3 századdal megelőzve a brite.

t 3,5 perccel a vége előtt Norris vette át a vezetést, 6 század másodperc előnnyel.

A legvégén Verstappen három lila szektorral az eredményjelző élen zárt, majd’ 3 tizedet verve Norrisra.

Kiesett viszont Pierre Gasly, Guanyu Zhou, Valtteri Bottas, Yuki Tsunoda és Lance Stroll.

Mint az lenni szokott, így tízen maradtak a Q3-ra, mely során hamarosan Russell állt az élen.

Alonso első gyorskörét elvették pályaelhagyásért, Norris pedig megcsípte a kavicságyat, így ez a köre gyakorlatilag semmis lett.

Verstappen az utolsó pillanatban, használt lágy szett Pirellin megfutotta a leggyorsabb kört és ezzel megszerezte a pole pozíciót a vasárnapi versenyre. Mögötte Russell és Norris végzett még a top 3-ban.

Végeredmény:
# Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
1 Max Verstappen Red Bull Racing 1:21.579 1:20.687 1:20.520
2 George Russell Mercedes 1:21.241 1:21.069 1:20.575
3 Lando Norris McLaren 1:21.578 1:20.983 1:20.772
4 Oscar Piastri McLaren 1:21.821 1:21.121 1:20.829
5 Charles Leclerc Ferrari 1:21.278 1:21.000 1:20.852
6 Lewis Hamilton Mercedes 1:21.637 1:21.095 1:21.011
7 Carlos Sainz Ferrari 1:21.447 1:21.199 1:21.041
8 Fernando Alonso Aston Martin 1:21.608 1:21.208 1:21.251
9 Sergio Perez Red Bull Racing 1:21.675 1:21.425 1:21.425
10 Kevin Magnussen Haas 1:21.891 1:21.387 1:21.500
11 Pierre Gasly Alpine 1:21.843 1:21.437
12 Zhou Guanyu Sauber 1:22.103 1:21.501
13 Valtteri Bottas Sauber 1:21.927 1:21.731
14 Yuki Tsunoda RB 1:22.364 1:21.771
15 Lance Stroll Aston Martin 1:22.011 1:21.911
16 Alexander Albon Williams 1:22.390
17 Liam Lawson RB 1:22.411
18 Nico Hulkenberg Haas 1:22.442
19 Franco Colapinto Williams 1:22.594
20 Esteban Ocon Alpine 1:22.714
Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Sérüléshiradó: Morbidelli kihagyja a főfutamot, Viñales lehet, hogy a Cseh Nagydíjat is

Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen…

7 perc ago

Marc Márquez taktikája frusztrálja a riválisokat

A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…

1 óra ago

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

11 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

12 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

13 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

14 óra ago