Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
Max Verstappen eleve már azzal sem értett egyet, hogy beidézték a versenyfelügyelők Katarban.
Felemásan alakult a holland versenyző szombati napja. A sprintfutamon Nico Hülkenberg mögé ragadt és a 8. helyen ért célba, míg az időmérőn a leggyorsabbnak bizonyult. Ám az öröme nem tartott sokáig, ugyanis a versenyfelügyelők megbüntették a négyszeres világbajnokot, mert túl lassan ment a pályán.
Verstappen már azt is nevetségesnek tartotta, hogy egyáltalán beidézték, mivel az ilyenkor szokásos módon járt el és azt tette, amit kértek tőle. A szankcionálás előtt még így nyilatkozott a sajtó képviselőinek:
,,Ha ezt elveszik, annak semmi értelme. Mindannyian csak lassan mentünk, nem tudom mit csinálhattam volna másképp. Már az is nagyon furcsa, hogy oda kell mennem. Különben is, legközelebb majd teljes gázzal megyek és úgy teszek majd, mintha mindenhol ütköznék. George-nak (Russell) csak fékeznie kellett volna. Én is fékeztem, nem igaz?”
Marc Márquez szerint közel lesz egymáshoz a mezőny a Balaton Parkban, ahol minden gyártó labdába…
Miközben a pilóták pihennek és felkészülnek a 2025-ös Forma-1-es világbajnokság utolsó tíz futamára, amely a…
Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…
George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is,…
A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…
A Mercedes szerint Lewis Hamilton támogatása Andrea Kimi Antonelli irányában "teljesen jellemző" rá, és a…