Fotó: LAT Photographic/AMC International
Alain Prost, akit a Forma-1-ben „A Professzornak” becéznek, egy dokumentumfilm-sorozatban tekint vissza pályafutására, amelyet vasárnaptól sugároz a Canal+.
A 69 éves négyszeres világbajnok a sorozat hétfői bemutatóján, amely hatszor 26 percnyi epizódban, mutatja be őt, ennyit mondott:
„Úgy vélem, mindig is hiányzott az emberi oldalam bemutatása a pályafutásom során. Szerénységről, szakmai lelkiismeretről, és nehézségekről nem volt mindig könnyű beszélni a médiával, senki sem ismeri az életemet vagy a gyermekkoromat. Ezt a történetet bizonyos sportos epizódokon kívül is el akartam mesélni. Hogy miért? Mert ha van olyan része az életemnek, amire a legbüszkébb vagyok, akkor az a karrierem kezdete.”
Az archív képek és a versenyző, a rokonai és az újságírók vallomásai között a „Prost” című sorozat a gyermekkorában kezdődik, az örmény népirtást túlélő napszámos nagymama és a súlyos beteg bátyja között.
A gokartozás véletlen felfedezése lesz a szikra, az egyébként futball iránt szenvedélyesen érdeklődő tinédzser számára. Aztán jön a motorsportos karrier, egészen a királykategóriáig, amit négy világbajnoki címmel (1985, 1986, 1989 és 1993) és 51 nagydíjgyőzelemmel jutalmazza. A csúcspontja természetesen a sportág történetének egyik legnagyobb rivalizálása volt Ayrton Sennával. Egy olyan epizód, amelyet Alain Prost így jellemez:
„Csodálatos, és hihetetlen, de olykor bonyolult volt átélni. Változást hozott az életembe, és nem múlik el nap anélkül, hogy ne emlékeznék erre.”
Egy olyan rivalizálás volt az övék, amely egyébként egy másik, ezúttal kitalált sorozat középpontjában is áll. Ez a Netflixen napokban kijött „Senna”, amely az 1994-ben elhunyt brazil versenyzőlegenda karrierjét mutatja be.
Lewis Hamilton édesapja, Anthony Hamilton hosszú évek óta szereplője a Forma-1 világának. A hétszeres világbajnok…
Az NST beszámolójában Azhan Shafriman Hanif, a Sepang International Circuit vezérigazgatója megemlítette, hogy hiba volt,…
A négyszeres világbajnok Max Verstappen elismerte, a Red Bull csapatának előbb egy újraépítési fázist kell…
Megérkezett a várva várt hét: a MotoGP magyar hétvégéjének hete! A Balaton Park Circuit-en zajló…
Arturo Merzario őszintén nyilatkozott Lewis Hamilton Ferrari-karrierjéről, és utalt rá, hogy a hétszeres világbajnok a…
A When To Stream jelentése szerint az F1 film várhatóan még ebben az évben megjelenik…