Categories: F1

A két McLaren és Hülkenberg az élen a második szabadedzésen

Az Abu Dhabi Nagydíj második szabadedzésére mindenki visszaülhetett az autójába, avagy az ifjoncok immáron visszaadták az autókat eredeti sofőrjeiknek.

Sokan azonnal a pályára hajtottak és már érkeztek is a mért idők, így Lando Norris, Charles Leclerc, Liam Lawson, Valtteri Bottas és Franco Colapinto sorrenddel kezdődött az edzés.

20 perc elteltével még mindig Norris vezetett, míg Leclerc és Max Verstappen küszködtek. Utóbbi arra panaszkodott rádión, hogy az autó „rossz”, és az első tengely nem fordul.

Később Colapinto kiváló kört készült összerakni lágy gumikon – míg a többiek leginkább közepes keverékű Pirelliket használtak –, két lila szektorral, ám a harmadikban talán túleröltette és kiszélesítette a pályát, a falat viszont szerencsére elkerülte. Ennek ellenére az autó talán mégis megslérülhetett, mert a boxba visszatérve nagyon szerelni kezdték a Williams padlóját, és már nem is tudta folytatni a gyakorlást.

Ez után nem sokkal a másik Williamsszel Alex Albon is visszatért a boxba és az ő autóját is alaposan vizsgálni kezdte a csapat. Ő azonban nem sokkal később visszatérhetett a pályára.

Norris és a McLaeren végül meg is nyerte a második szabadedzést, két tizedet adva csapattársának, Oscar Piastrinak, miközben a harmadik legjobb időt Nico Hülkenberg autózta a Haasszal.

Végeredmény hamarosan…

 

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

1 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

3 óra ago

Megosztotta a közönséget a 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj

A 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj a naptár egyik legjobban várt futama volt, több szempontból is.…

5 óra ago

Talmácsi Gábor tiszteletkört tesz a MotoGP-futam előtt

Talmácsi Gábort több mint másfél évtized elteltével pattan újra annak a motornak a nyergébe, amellyel…

6 óra ago

Alonsót nem érdeklik az „új generációs” rajongók

Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…

7 óra ago

Ezért hallgatott Verstappen a Mercedes pletykák közepette

Az elmúlt hónapok slágertémája volt Max Verstappen esetleges Mercedeshez igazolása. A holland sztárt állítólag Toto…

9 óra ago