F1

Egy brit F1-es szakértő szólt be Norrisnak

Sokáig komoly kihívónak tűnt Lando Norris Max Verstappen számára, ám végül a holland simán behúzta a bajnoki címet. Norrisnak ráadásul az utolsó futamon a bajnoki második helyért is küzdenie kell majd.

Idén megszerezte első futamgyőzelmét Lando Norris, amelyet további kettő követett hála a McLaren fejlődési ívének. A szezon pedig úgy alakult, hogy Verstappen legfőbb kihívójává lépett elő, végül azonban több hibát is elkövetett, ami miatt esélye sem volt az első bajnoki címére.

Azonban a hibákat elkövető Norrist a rajongók és mindenki védelmébe vette, mondván fiatal és még nem volt ilyen helyzetben.

A korábbi Forma-1-es pilóta és jelenlegi szakértő John Watson azonban nem bánt ilyen finoman honfitársával. Szerinte ugyanis Norris 2019 óta tagja a mezőnynek, 127 futam van a háta mögött, emiatt pedig nem kellene vele finomkodni.

„Be kellenre fejezni Lando Norris babusgatását, aki a szememben egy gyors pilóta. Az időmérőkön kivételesen gyors és csodálatos stílusban vezeti az autóját. Nagyon szépen tudja helyezni az autót és kihozni belőle a maximumot, azonban még nem az igazi, különösen, amikor versenyzőként kellene viselkedni.” – fogalmazott Watson.

Hegedűs Dávid

Recent Posts

Csapatutasítás vagy szabad küzdelem a McLarennél? Ti így szavaztatok!

2025-ben a McLaren egyértelműen a domináns erő a Forma-1-ben. Lassan az is biztosra vehető lesz,…

5 óra ago

Rodrigues először nyert Titánként, Kiss Norbi is győzőtt, és tovább növelte az előnyét

134 000 rajongó látogatott el a hétvégén a 2025-ös ADAC Truck Grand Prix nemzetközi kamionversenyre,…

6 óra ago

Horner tolhat egy Toto Wolffot, ha meglépi ezt

A Red Bull korábbi irányítója, Christian Horner várhatóan korábbi ellenfelét, Toto Wolffot másolja, és visszatér…

7 óra ago

Nosztalgia: Red Bull Air Race képgaléria a Balaton partjáról

Ha nyár, akkor Balaton. A Balaton kapcsán pedig eszünkbe jutott egy kis nosztalgia, méghozzá arról,…

8 óra ago

Razgatlıoğlu megcsinálta: triplázott és megfordította a tabellát

Toprak Razgatlıoğlu elképesztő teljesítményével összehozta a mesterhármast Donington Parkban. Ezzel átvette a vezetést a tabellán…

10 óra ago

Káosz a Sachsenringen: Marc Márquez nyert jubileumi futamán, a mezőny fele bukott

A roncsderbivel végződő futamon Marc Márquez húzta be a győzelmet 200. királykategóriás versenyén.  A MotoGP…

10 óra ago