Categories: F1

Hamilton is engedélyt kapott Abu Dhabiban arra, aminek az FIA nem mindig örül

Lewis Hamilton csatlakozik az első három helyezett fánkozásához, akik a Forma-1-es Abu Dhabi Nagydíj után ünnepelhetnek majd.

Az FIA utasítása szerint az első három helyezett a verseny után a pályán marad gumit füstölni, és az első egyenesben állnak majd meg. Ezt kiterjesztették Hamiltonra is, aki utolsó versenyén indul a Mercedes színeiben, mielőtt a következő idényben a Ferrarihoz igazol.

Az FIA a csapatoknak szóló feljegyzésben ennyit közölt:

„A kockás zászló leintése után az első három helyezett versenyzőnek és a 44-es autó vezetőjének (ha az első három versenyzőn kívül van) a pályán kell maradnia, be kell állnia a mezőny végére, majd közvetlenül a rajtrácsra menniük, ahol lehetőség lesz a bajnoki cím utáni ünneplésre, amennyiben úgy kívánják ezt tenni. Ezen ünnepléseket követően a rajtlámpa felé kell haladniuk, ahol az 1, 2, 3 táblákat találják majd.”

Immáron hagyomány az, hogy az első három helyezett Abu Dhabiban a boxutcánál fánkkal ünnepli a szezonzárót. Ebbe olykor további versenyzők is belekerültek, például Fernando Alonso, amikor úgy tűnt, hogy a spanyol végleg távozik a sportágból.

A hétszeres világbajnok Hamilton 246 versenyen indult a Mercedes színeiben, 84 futamot és hat világbajnoki címet nyert azóta, hogy 2013-ban csatlakozott a csillagos márkához.

Vámosi Péter

Recent Posts

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

1 perc ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

57 perc ago

Ha Horner a Ferrarinál köt ki, Hamilton lelép az olaszoktól?

Miután a héten a Red Bull váratlanul kirúgta első, és eddig egyetlen csapatfőnökét, Christian Hornert,…

2 óra ago

Szoros csata Donington Parkban: Razgatlıoğlué a pole, a Bimota ismét az első sorban

A Superbike-világbajnokság Superpole-ja igazi tűzijátékot hozott. Razgatlıoğlu végül megszerezte a pole pozíciót, de nem volt…

3 óra ago

Marc Márquez az élen a trükkös körülmények között, de Zarco sem adta könnyen

Izgalmas időmérőt láthattunk a MotoGP mezőnyétől, ahol a vizes pályán Marc Márquez dominált, ám Zarco…

4 óra ago

„Egy ilyen küzdelemben egyiküknek be kell hódolnia” – és az nem Márquez lesz

A MotoGP éllovasa, Marc Márquez a hétvégén a Sachsenringen tehet tanúbizonyságot verhetetlenségéről. Stefan Bradl szerint…

6 óra ago