Minden évben szoktam mézeskalácsot sütni, de 3D „építményt” még sosem készítettem. Idén kitaláltam, hogy most fogok, és nem klasszikus mézeskalács házat, hanem F1-es autót. Vagy valami ahhoz hasonlót.
Első lépésként fogtam egy papírt és egy ceruzát és előcsaltam magamból a nem létező Adrian Newey-t, és megpróbáltam kitalálni, majd lerajzolni, hogy milyen formákat kellene kisütnöm ahhoz, hogy azokból utána valami autószerűt lehessen építeni.
Miután ez nagyjából megvolt, kivágtam a rajzolt formákat, így elkészültek a sablonok. A mézeskalács tésztát kb fél ujjnyi vastagra nyújtottam és a papírból kivágott formákat egyessével, késsel kivágtam a tésztából, majd megsütöttem. Másnap pedig összeállítottam majd végül cukormázzal „díszítettem”, jobban mondva takartam a hézagokat, csúnya illesztéseket.
Ha valakinek kedve támadna megkísérelni ugyanezt, az kattintson ide, közszemlére teszem a sablont. Ez alapvetően kézzel rajzolt, így nem tűpontos, nem szögegyenes. Meg hát nem vagyok se mérnök, se grafikus, szóval ennyivel tudok szolgálni.
Ezt nyomtasd ki, vágd ki a formákat és így meg is vannak a sablonjaid.
Ez a mennyiség elég az autóhoz, „pót alkatrészekkel” együtt, amennyiben a sablont A4-es méretben nyomtatod ki.
A hozzávalókat mérd ki, majd gyúrd össze tésztává. Először lehet, hogy nem fogod elhinni, hogy ez valaha összeáll, de össze fog, csak gyúrd türelmesen. 😀
Ha még ez után is száraznak tűnik, adj hozzá egy kis margarint, ha pedig túl híg lenne – pl a tojás mérete miatt –, akkor adj hozzá még lisztet.
A begyúrt tésztát célszerű pár órára, vagy akár egy éjszakára is a hőtőbe tenni.
Ezt követően nyújtsd kb fél ujjnyi vastagra, a sablonokat késsel vágd körbe, majd tedd őket egy sütőpapírral bélelt tepsire, és 180 fokon kb 8-10 perc alatt megsülnek.
Miután megsültek és teljesen kihűltek, olvassz kristálycukrot egy teflonserpenyőben, majd mikor már folyékony állaga van, egy hurkapálca, fogpiszkáló, vagy kicsi kanál segítségével csurgasd az összeillesztendő elemek széleire, és használd mint egy ragasztót. Csak óvatosan, mert forró!
Ha az autó már összeállt, tetszés szerint dekorálhatod cukormázzal, cukorkákkal, amivel csak szeretnéd.
Iratkozz fel a Motorsportol.hu „Paddock club” hírlevelére, ha az ilyen „extra tartalmak”, mint pl. ez a sablon, érdekelnek, mert ilyesmit a jövőben csak a hírlevélre feliratkozók fognak megkapni. 🙂
Ha pedig elkészíted a saját mézeskalács autódat, ne felejtsd el megmutatni nekünk!
Posztold Instagramra, vagy Threads-re és jelöld meg a képen, vagy a képleírásban a @motorsportol.hu-t, hogy értesüljünk róla. Vagy oszd meg a most alakuló, friss Discord közösségünkkel a „Mindenki motorsportol” szerveren!
Razgatlıoğlu az elejétől kezdve magabiztosan vezette a Superpole-futamot, ami a BMW számára a 100. dobogót…
Egyszer beszélgettem egy volt Red Bullos dolgozóval arról, hogy mennyire különböző volt számomra a két…
Christian Horner elbocsátása a Red Bull Racingtől meglepetésként érte az F1 közösséget, beleértve Nigel Mansellt…
Feszültté vált a hangulat az FIA közelgő elnökválasztása körül, miután Tim Mayer, az FIA korábbi…
Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen…
A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…