Categories: F1

A McLaren-főnök Brown elárulta, miképp akarják legyőzni 2025-ben Verstappent

A McLarennek 2024-ben először sikerült megnyernie a konstruktőri bajnoki címet a jelenlegi évszázadban, Lando Norris azonban alulmaradt a pilóták bajnokságában.

Míg a brit reméli, hogy jövőre elhódíthatja ezt a titulust, Oscar Piastri valószínűleg szintén hasonló ambíciókkal rendelkezik. A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown arról beszélt, hogy a wokingiak mindkét versenyzőt igyekeznek majd „kordában tartani”. A McLaren a 2024-es idényben átlátható volt olyan tekintetben, hogy nincs első számú pilótájuk, és még akkor is haboztak csapatutasításokat kiadni, amikor a közvélemény szerint ezekre szükség lett volna, tekintve Norris pozícióját a tabellán. Zak Brown vezérigazgató szerint a McLaren két pilótája nem szeretné, ha nem érdemben nyernének, árulta el a High Performance podcastben:

„Azt hiszem, hogy a versenyzőink a megfelelő módon akarják megnyerni a világbajnokságot. Nem akarják, hogy az ölükbe hulljanak dolgok. Oscar az év vége felé már támogatta Landót. Szerintem az volt az ironikus, hogy mindenki arról beszélt, hogy Oscar Landót támogatja, aztán a következő bakui versenyen Lando támogatta Oscart. Szóval ez csak azt mutatja, hogy csak ennyire lehet előre tervezni.”

A McLaren a 2025-ös szezonban is ugyanezt a stratégiát követi majd, tette hozzá a vezérigazgató:

„Ugyanúgy kezdünk, mint idén, mindkét pilótánk egyenlő esélyekkel indul, és meglátjuk, hogyan alakul az idény, eljuthatunk egy olyan helyzetbe, amikor az egyik támogatja a másikat, de az is lehet, hogy az utolsó futamig a bajnoki címért küzdenek majd.”

Vámosi Péter

Recent Posts

Sérüléshiradó: Morbidelli kihagyja a főfutamot, Viñales lehet, hogy a Cseh Nagydíjat is

Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen…

6 perc ago

Marc Márquez taktikája frusztrálja a riválisokat

A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…

1 óra ago

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

11 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

12 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

13 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

14 óra ago