Categories: F1

A Mercedes megerősítette Bottas visszatérését!

Valtteri Bottas 2025-re F1-es versenyzői ülés nélkül maradt, miután eddigi csapata, a Sauber teljesen új versenyzőpárost jelentett be, Nico Hülkenberg és Gabriel Bortoleto személyében.

Erős volt a gyanú, hogy Bottas végül tartalékversenyzőként fog visszatérni korábbi csapatához, a Mercedehez, ahol korábban Lewis Hamilton csapattársaként versenyzett.

A Mercedes 2025-ben a George Russell – Andrea Kimi Antonelli duóval vág neki a szezonnak, most pedig megerősítették, hogy Bottas is visszatér hozzájuk, tartalékosként, „harmadik” versenyzőnek!

A csapat az alábbi közleményt tette, felhasználva Bottas friss „What’s next?” (Mi következik?) szlogenjét:

Mi következik?

Erre a kérdésre végre választ kaptunk!

Valtteri Bottas hazatér, 2025-re visszatér a háromágú csillag harmadik pilótájaként.

Valtteri elmondta: „Boldog vagyok, hogy végre válaszolhatok arra a kérdésre, amit az elmúlt hónapban feltettem. Hazatérni a Mercedes-családhoz, mint a 2025-ös év harmadik versenyzője – ez a következő lépés, és nem is lehetnék elégedettebb. Szeretném megköszönni Totónak, a brackley-i csapatnak és mindenkinek a háromágú csillagnál, hogy tárt karokkal fogadtak vissza.”

„Az elmúlt évek kihívásai ellenére tudom, hogy még nagyon sok mindent hozzá tudok tenni az F1-hez. Ötéves gyerekkorom óta, amikor a finnországi Nastolában nevelkedtem, az volt a célom, hogy sikereket érjek el az autósport élvonalában. Az F1-ben eltöltött 12 évem alatt sok hihetetlen pillanatot élhettem át.”

„Most, hogy visszatérek oda, ahol ezek közül a pillanatok közül oly sokat elértem, alig várom, hogy az összes megszerzett tudásomat felhasználva segítsem a csapatot a teljesítményben és a világbajnoki címekért való küzdelemmel kapcsolatos célunk felé való haladásban.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Sérüléshiradó: Morbidelli kihagyja a főfutamot, Viñales lehet, hogy a Cseh Nagydíjat is

Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen…

30 perc ago

Marc Márquez taktikája frusztrálja a riválisokat

A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…

2 óra ago

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

12 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

12 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

13 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

15 óra ago