F1

63 győztes trófeát szerzett már Verstappen, de csak egyet vitt haza

A Red Bull Racing holland versenyzője, Max Verstappen 2024-ben zsinórban negyedik világbajnoki címét szerezte meg annak ellenére, hogy az év nagy része jóval küzdelmesebb volt számára, mint az utóbbi években.

A holland az első 10 fordulóból hetet megnyert, de utána visszaesett és az év vége velé sikerült csak újra versenyt nyernie. Emellett a rivális csapatok, a Ferrari és a McLaren megerősödött, olyannyira, hogy ők küzdöttek a konstruktőri világbajnoki címért, mely végül a McLarené lett.

Az egyéni bajnoki címet végül a Las Vegas-i Nagydíjon szerezte meg Verstappen, és immár 63 győzelemnél jár. Ezzel az örökranglistán Lewis Hamilton és Michael Schumacher mögött a harmadik helyen áll.

Annak ellenére, hogy már ennyi futamot nyert, Verstappen elárulta, hogy csak egyetlen trófeát tartott meg Forma-1-es karrierjéből.

Az idei Sao Pauló-i Nagydíjról származó trófea az egyetlen, amit Max Verstappen megtartott.

A holland június óta küszködött, majd a novemberi Sao Pauló-i Nagydíjon csak a 17. helyről rajtolt, miután büntetést kapott. A pálya vizes volt a rajtnál, és Verstappen rajtpozíciójának köszönhetően Norrisnak lehetősége nyílt arra, hogy felzárkózzon a bajnokságban. Verstappen azonban átgázolt a mezőnyön, és megnyerte a futamot, miközben riválisa többször hibázott.

Verstappen kifejtette, hogy a 2024-es brazíliai futamon szerzett győztes trófeája az egyetlen, amelyet nem küldtek vissza a Red Bull-csapatnak, hanem ő vitte haza.

„Nem adom el őket, természetesen” – nyilatkozta a Servus TV-nek, miután arról kérdezték, mi a sorsa a trófeáinak, mert például Niki Lauda annak idején mindig túladott rajtuk.

„De be kell vallanom, hogy minden trófea, amit megnyerek, a csapathoz megy. Csak a replikákat kapom meg.”

„Csak egy van meg, és az az idei évből a brazíliai, az egy nagyon különleges trófea volt.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Két lehetősége van a Forma-1-es visszatérésre Hornernek

20 év után távozott nemrégiben a Red Bulltól Christian Horner. A brit sikerkovács jelenleg pihen…

5 óra ago

“Nincs olyan sok titok a pályával kapcsolatban” – Marc Márquez szerint a korábbi teszt nem előny a számára

Marc Márquez szerint közel lesz egymáshoz a mezőny a Balaton Parkban, ahol minden gyártó labdába…

6 óra ago

Bortoleto és Hadjar a sztár újoncok, annak ellenére, hogy nem körülöttük van a legnagyobb hype

Miközben a pilóták pihennek és felkészülnek a 2025-ös Forma-1-es világbajnokság utolsó tíz futamára, amely a…

7 óra ago

Erősségből gyengeség: ez Bagnaia legnagyobb gondja, ami korábban a sikere kulcsa volt

Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…

8 óra ago

Russell Michael Schumacheréhez hasonlította helyzetét

George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is,…

9 óra ago

A Stake F1 Team Kick Sauber csapat nem vehet részt a Holland Nagydíjon!

A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…

11 óra ago