Categories: F1

Visszatér a Forma-1 hivatalos időmérőjeként egy régi ismerős márka

A 2025-ös szezontól kezdve visszatér a Forma-1 hivatalos időmérőjeként a TAG Heuer.

A Forma-1 bejelentette, hogy a luxus óramárka, a TAG Heuer a 2025-ös szezontól hivatalos időmérőjeként visszatér a sportágba, amivel a bajnokság 75. évfordulóját és az LVMH-val való 10 éves partnerség kezdetét ünnepli. A motorsportban gazdag múlttal büszkélkedő TAG Heuer volt az első luxusmárka, amelynek logója 1969-ben megjelent egy Forma-1-es autón. Ők voltak az elsők abban is, hogy 1971-ben egy csapatot támogattak. Mindeközben 230 győzelemmel, 595 dobogós helyezéssel, 11 konstruktőri és 14 versenyzői világbajnoki címmel a nevéhez fűződik az istállókkal kötött különböző megállapodások révén, így a Heuer az egyik legsikeresebb márka, amely az F1-hez köthető.

A márka kapcsolata a jelenlegi F1-es csapatokkal 1971-ben kezdődött. Ekkor a Ferrarinak időmérő rendszerre volt szüksége az új tesztpályához az olaszországi Fioranóban. Ehhez a Heuer-t választották, ahogy a céget akkoriban ismerték. A Heuer ezt követően 1985-ben kezdett partnerséget a McLarennel, amely az F1 történetének egyik leghosszabb együttműködésévé vált. A partnerség alatt olyanok versenyeztek a csapatnál, mint Ayrton Senna, Mika Häkkinen vagy Lewis Hamilton. Mivel ez a kapcsolat 2015-ben, 30 évnyi együttműködés után véget ért, a TAG Heuer a közelmúltban a Red Bull-lal lépett szövetségre.

Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója így nyilatkozott:

„Nagy örömmel üdvözlöm a TAG Heuer-t a Forma-1 hivatalos időmérőjeként, amely a sportágunk hosszú történelmének következő szakaszát nyitja meg. Az innovációra, pontosságra és kiválóságra összpontosítva természetes partnerünk ők. Izgatottan várom, hogy az összefonódó örökségünkkel hogyan tudunk új történeteket elmesélni a jövőben, amikor a 75. évünket ünnepeljük.”

Antoine Pin, a TAG Heuer vezérigazgatója még hozzátette:

„Egy olyan sportágban, amelyet a mentális rugalmasság, a fizikai erő, a stratégia, az innováció és a teljesítmény határoz meg, a TAG Heuer számára megszokott, hogy hivatalos időmérőként a Forma-1 középpontjában áll. A királykategória több évtizedes történelme összeköt minket minden idők legsikeresebb versenyzőivel és csapataival. Megtiszteltetés és kiváltság nekünk, hogy mi lehetünk az a név, amely a győzteseket meghatározó dologhoz kapcsolódik: az időhöz. Ahogy a száguldó cirkusz kivételes csapata tovább építkezik arra a csodálatos munkára, amelyet a sport egyik legnagyszerűbb tulajdonságának megteremtése érdekében végeztek, izgatottan várjuk, hogy részesei lehessünk az utazásnak, és új történeteket teremtsünk, amelyek gazdagítják a TAG Heuer-t.”

Az F1 hivatalos időmérőjeként a TAG Heuer a pályán és azon kívül is komoly jelenléttel bír majd. A pálya melletti márkaépítés zajlik majd, a Fan Zone és a Paddock Club aktivitások, valamint az új termékcsaládok révén.

Vámosi Péter

Recent Posts

Maratoni közvetítés a történelmi MotoGP magyar nagydíjról: az ARENA4 50 fős stábbal és helyszíni stúdióval készül a hétvégére

Ötven fős stábbal, közel 30 órányi közvetítést sugároz az ARENA4, MAX4 és a NET4+ a…

1 óra ago

A Red Bull visszaszerezné azt a versenyzőt, akit még Horner rúgott ki

Max Verstappen nemrég cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a következő szezon előtt elhagyná a Red…

3 óra ago

Óriási megtiszteltetés érte a hazájában Piastrit

Oscar Piastriról nevezik el a tribünt az Ausztrál Nagydíjon jövő évtől, ami a McLaren pilóta…

5 óra ago

Hatalmas izgalmakat hozott a HunGarian Baja – Várpalotán és környékén

A 2025-ös HunGarian Baja két napja rendkívüli izgalmakat hozott a Várpalota melletti katonai lőtéren kialakított…

7 óra ago

Előkerült egy újabb fotó: Wolffék hajóján nem csak Verstappen volt ott!

Már korábban is sejteni lehetett, hogy Max Verstappen és Toto Wolff találkoztak az utóbbi luxushajóján…

9 óra ago

Felrobban a dühtől Bagnaia: Rászólt a Ducatira

Hiába ült a Red Bull Ring trónján Francesco Bagnaia az elmúlt években, idén Marc Márquez…

11 óra ago