Fotó: Adam Pretty/Getty Images / Red Bull Content Pool
Tegnap érkezett a hír, hogy hosszú évek után a Forma-1 és a Rolex, mint időmérő partner útjai különválnak. Idén – ismét – a TAG Heuer veszi át ezt a pozíciót.
Ennek apropóján vegyük át, hogy is alakult az időmérés a Forma-1 történetében!
A Forma-1 és az óragyártás közötti kapcsolat több évtizedes múltra tekint vissza, és a mai napig szoros. A két iparág találkozása nem csak a precíziós technológiában, hanem a luxusban és a presztízsben is megnyilvánul. A Monacói Nagydíj például nem csak a Forma-1-es versenynaptár egyik legfontosabb eseménye, hanem az óraipar egyik legnagyobb bemutatója is.
A Forma-1 hőskorában, az 1960-as években a versenyek időmérése még mechanikus stopperórákkal történt. Érdekesség, hogy a csapatokon belül gyakran a versenyzők feleségei vagy barátnői feleltek a köridők méréséért, azokat kézzel füzetbe jegyzetelték. A technológia fejlődésével azonban a digitális időmérés az 1970-es évek elején forradalmasította a sportot.
Az óragyártók és a Forma-1 közötti szponzori együttműködések 1972-ben kezdődtek, amikor Jack Heuer megállapodást kötött Enzo Ferrarival, hogy időmérő eszközöket biztosítson a Ferrari számára. A megállapodás részeként Heuer logója a Ferrari autóin és a versenyzők overallján is megjelent. Ez a megállapodás indította el a „lavinát”.
1974-ben Heuer bevezette az Automatic Car Identification Timing Systemet (ACIT), egy transzponder alapú rendszert, amely lehetővé tette az autók azonosítását és a köridők mérését, századmásodperc pontossággal. Bár a Heuer rendszere az 1970-es években meghatározó volt, később a Longines és az Olivetti, majd a holland AMB (ma MYLAPS) vette át ezt a szerepet. Valójában a MYLAPS az, aki ma is minden Forma-1 időmérő eszközt biztosít.
Időmérő partnerek
Mivel a MYLAPS biztosítja ténylegesen az F1-es időmérés feltételeit, a nagynevű márkák valójában „csak” szponzorok. 1992-től 2003-ig a TAG Heuer volt az F1 kiemelt időmérő partnere, majd 2004-től 2007-ig a Siemens, 2008-2012-ig az LG, 2013-től 2024-ig a Rolex, idén pedig ismét a TAG Heuer lesz az.
A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…
Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…
George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…
Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…
A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…