F1

Megnevezte az idei tartalékversenyzőit az Aston Martin

Akárcsak az állandó pilóták terén, úgy a tartalékversenyzők kapcsán is az állandósságra szavaz az Aston Martin Forma-1-es csapata. Így 2025-ben is a brazil Felipe Drugovich és a belga Stoffel Vandoorne látja majd ezt a feladatkört.

A brit istálló a mezőny rangidősével Fernando Alonsoval, és a sokat kritizált Lance Stroll-lal vág neki a 2025-ös évnek. A kispadon pedig a spanyol egykori csapattársa, Stoffel Vandoorne képviseli majd a rutint, a fiatalságot pedig a korábbi F2-es bajnok Felipe Drugovich.

Előbbi tavalyelőtt került a csapat kötelékébe, miután világbajnoki címet szerzett a Formula E-ben, a sikertelen és dicstelen Forma-1-es kalandja után.

Az ő szerepe viszont inkább a fejlesztés és a szimulátorozás lehet, hiszen, ha beugrós kellene majd, akkor ne legyenek kétségek afelől, hogy a 24 éves pilótára esne a csapat választása, aki 2023 elején, Lance Stroll sérülése miatt majdnem meg is ejthette az F1-es bemutatkozást.

Drugovich egyébként a 2022-ben megszerzett Formula 2-es bajnoki címe után lett a csapat tartalékversenyzője, az elmúlt években több F1-es edzésen és teszten vett részt.

Nem véletlen kell, hogy osztozzanak, hiszen mindkét pilóta sűrű év elé néz. Vandoorne a Maserati színeiben igyekszik újra a csúcsra érni az elektromos szériában, Drugovich pedig a sportautózásban igyekszik sikereket elérni, így mindkét pilóta esetében lehetnek majd ütközések az F1-es naptárral.

Hegedűs Dávid

Recent Posts

Maratoni közvetítés a történelmi MotoGP magyar nagydíjról: az ARENA4 50 fős stábbal és helyszíni stúdióval készül a hétvégére

Ötven fős stábbal, közel 30 órányi közvetítést sugároz az ARENA4, MAX4 és a NET4+ a…

10 óra ago

A Red Bull visszaszerezné azt a versenyzőt, akit még Horner rúgott ki

Max Verstappen nemrég cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a következő szezon előtt elhagyná a Red…

12 óra ago

Óriási megtiszteltetés érte a hazájában Piastrit

Oscar Piastriról nevezik el a tribünt az Ausztrál Nagydíjon jövő évtől, ami a McLaren pilóta…

14 óra ago

Hatalmas izgalmakat hozott a HunGarian Baja – Várpalotán és környékén

A 2025-ös HunGarian Baja két napja rendkívüli izgalmakat hozott a Várpalota melletti katonai lőtéren kialakított…

16 óra ago

Előkerült egy újabb fotó: Wolffék hajóján nem csak Verstappen volt ott!

Már korábban is sejteni lehetett, hogy Max Verstappen és Toto Wolff találkoztak az utóbbi luxushajóján…

18 óra ago

Felrobban a dühtől Bagnaia: Rászólt a Ducatira

Hiába ült a Red Bull Ring trónján Francesco Bagnaia az elmúlt években, idén Marc Márquez…

20 óra ago