F1

Colapinto menedzsere elárult néhány részletet, és eloszlatott egy pletykát is

A BWT Alpine Formula One Team múlt héten jelentette be hivatalosan Franco Colapinto szerződtetését  teszt- és tartalékpilóta szerepkörbe. Most arról beszélt menedzsmentje, hogy mi zajlott a színfalak mögött. 

A múlt héten bejelentett megállapodás komoly mérföldkő Colapinto számára. A hetekig tartó intenzív tárgyalások után a Williams, az Alpine és a versenyző menedzsmentje végül sikeresen megegyezett. Ahogy arról korábban hírt adtunk, a fiatal tehetség, aki F1-es debütálásával felhívta magára a figyelmet, teszt- és tartalékpilóta szerepkörben dolgozhat az Alpine-nál, ahol komoly hatása lesz karrierje alakulására.

Flavio Briatore, az Alpine tanácsadója, aki a tárgyalások központi alakja volt, sikeresen zárta le a megbeszéléseket. „Hosszú ideig tartott, mert a tárgyalások mindig összetettek, de Flavio soha nem adta fel, és az utolsó hetekben elképesztően intenzíven dolgozott. A megállapodás úgy jött létre, hogy mindkét fél elérte, amit akart. Flavio alá tudta írni Frankót, és James Vowles a Williams-től lehetőséget biztosított neki a versenyzésre, hiszen náluk a rendszeres versenyzők hosszú távú szerződésekkel rendelkeznek” – mondta Maria Catarineu, a Bullet Sports Management kereskedelmi igazgatója.

Briatore szinte azonnal felfigyelt Colapintóra, miután a fiatal versenyző debütált az F1-ben. „Láttam a tehetséget, és tudtam, hogy ő kell nekünk” – mondta Briatore. A szakember folyamatosan figyelemmel kísérte Colapinto teljesítményét, és látta, hogyan fejlődik a kilenc futam során.

Catarineu azt is elmondta, hogy Briatore annyira elkötelezett volt, hogy felmerült: ő maga vállalja el Colapinto menedzselését, de végül erre nem került sor. „A legjobb mindenkinek, hogy Jamie [Campbell-Walter, a Bullet Sports Management vezetője] és én irányítjuk továbbra is Francót és napi szinten is mi foglalkozunk vele. Flavio természetesen mindenről tudni fog. Ez csapatmunka” – tette hozzá.

Nem egy sima kölcsönszerződés

A megállapodás nem csupán egy egyszerű kölcsönszerződés, ahogy egyes pletykák sugallták. Az Alpine és a Williams között egy öt évre szóló szerződés jött létre. Amennyiben más csapat érdeklődne Colapinto iránt, akkor az Alpine és az adott csapat közötti tárgyalások döntenének a jövőjéről. „A Williams öt évre adta Francót az Alpine-nak. Ha más csapat érdeklődne, akkor az Alpine és az érdeklődő csapat közötti tárgyalásról lenne szó” – mondta Catarineu.

A jövővel kapcsolatos pletykák szerint Colapinto akár Jack Doohan helyére is bekerülhet, ha az ausztrál versenyző nehézségekkel küzdene a szezonban. Amikor Catarineut arról kérdezték, hogy Colapinto visszatérhet-e az F1-es versenyzői mezőnybe az Alpine-nál, csak ennyit mondott: „Nem fogom elárulni, mit gondolok.”

Börcsök Réka

Recent Posts

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

2 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

4 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

6 óra ago

Megosztotta a közönséget a 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj

A 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj a naptár egyik legjobban várt futama volt, több szempontból is.…

8 óra ago

Talmácsi Gábor tiszteletkört tesz a MotoGP-futam előtt

Talmácsi Gábort több mint másfél évtized elteltével pattan újra annak a motornak a nyergébe, amellyel…

9 óra ago

Alonsót nem érdeklik az „új generációs” rajongók

Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…

10 óra ago