F1

A McLaren legfőbb embere is osztja a GPDA akaratát, ellenben az FIA elnökével

Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója csatlakozott azon állásponthoz, mely szerint az FIA-nak, állandó, főállású stewardokat kellene alkalmaznia a Forma-1-ben. Meglátása szerint is nagyobb következetességre van szükség a döntéshozatalokban, és kiegyensúlyozottabb megközelítést kell alkalmazni a versenyszabályzat tekintetében.

Az elmúlt szezonokban a Forma-1-ben megugrott a büntetések, valamint a szabályokkal és azok betartásával kapcsolatos viták száma. A csapatok és a versenyzők pedig frusztráltak a következetlenségek miatt.

Brown szerint a megoldás a jelenlegi versenybírák rendszerének átalakításában rejlik.

Az amerikai úgy véli, hogy a jelenlegi rendszer, amelyben a stewardok nem az FIA főállású alkalmazottai, hanem költségtérítést kapnak, és nem minden versenyen ugyanazok a személyek vannak jelen, nem segíti elő a következetes és hatékony döntéshozatalt. Ezt a nézetet pedig a GPDA (Nagydíjversenyzők szövetsége) is osztja.

„Úgy gondolom, hogy a télen vissza kell lépnünk egy kicsit” – mondta Brown a Channel 4-nak. „Túl sok a büntetés, túl sok a következetlenség.”

„Azt hiszem, mindannyian elismerjük, hogy teljes munkaidős stewardokra van szükségünk. Nem hibáztatom a stewardokat, de nem hiszem, hogy sikerre vannak berendezkedve, szóval teljes munkaidős stewardokra van szükségünk.”

Sok véleményes büntetés-eset történt az utóbbi időszakban. Lando Norrist, a McLaren versenyzőjét például Austinban megbüntették, mert a pályán kívül előzte meg Max Verstappent. Mexikóban maga Verstappen két 10 másodperces büntetést kapott Norrist érintő agresszív manőverekért.

Az FIA már bejelentette az előzési szabályok frissítését a 2025-ös szezonra, hogy egyértelműbb irányelveket adjon a versenyzők elfogadható viselkedéséről.

„Szóval szerintem csak egy lépést kell visszalépnünk, és egy kicsit szubjektívebbnek, diszkrecionálisabbnak és egy kicsit józanabbnak kell lennünk, amikor néhány ilyen büntetést alkalmazunk” – mondta Brown.

Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke azonban eddig nem mutatott nagy hajlandóságot arra, hogy a Forma-1 számára egy külön, hivatásos stewardokból álló csoportot hozzon létre.

A vitát tovább fokozta, hogy Ben Sulayem azt javasolta, hogy a GPDA-nak kellene viselnie egy ilyen rendszer pénzügyi felelősségét.

„Ez nagyon szép beszéd” – mondta Ben Sulayem az Autosportnak egy múlt havi interjúban. „De amikor azt mondják, hogy profi, és profik akarnak lenni, akkor nem akarnak fizetni érte. Ez annyira nyilvánvaló.”

Miközben a sportág továbbra is azzal a kérdéssel küzd, hogyan lehetne javítani a stewardok következetességét, a Forma-1-ben a teljes munkaidős stewardokról szóló vita még messze nem ért véget…

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Tim Mayer visszavág: vita robbant ki az FIA-elnökválasztás kampányában

Feszültté vált a hangulat az FIA közelgő elnökválasztása körül, miután Tim Mayer, az FIA korábbi…

1 perc ago

Sérüléshiradó: Morbidelli kihagyja a főfutamot, Viñales lehet, hogy a Cseh Nagydíjat is

Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen…

1 óra ago

Marc Márquez taktikája frusztrálja a riválisokat

A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…

2 óra ago

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

12 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

13 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

14 óra ago