Categories: F1

Schumacher korábbi F1-es mérnökét leszerződtette az Aston Martin

Az Aston Martin leszerződtette a Forma-1-es csapatánál vezető beosztásba Gary Gannont, Mick Schumacher korábbi versenymérnökét.

Gannon 10 szezon után távozik a Haastól, és már az Aston Martinnál kezdett el dolgozni, vezető versenymérnöknek nevezték ki – erősítette meg az istálló a RacingNews365-nek. A silverstone-i bázisú csapat nem erősítette meg, hogy Gannon Fernando Alonsóval vagy Lance Stroll-lal fog-e együtt dolgozni a elkövetkező, 2025-ös idényben.

Alonso Chris Croninnal dolgozik együtt, mióta 2023-ban csatlakozott az alakulathoz, Stroll pedig Ben Michell-lel alkot egy párt – ők ketten először 2021-ben dolgoztak együtt. Cronin korábban Sebastian Vettellel dolgozott együtt a csapatnál eltöltött kétéves munkaideje alatt, míg Michell a MotoGP-ben, a Caterham F1-nél majd a Toro Rossónál is megfordult.

Gannon egy F1-es veterán, aki 2011-ben kezdett az azóta megszűnt Marussia csapatnál, majd 2016-ban, az első szezonjuk előtt csatlakozott a Haashoz. Kezdetben Romain Grosjean körében volt, a 2020-as Bahreini Nagydíj tüzes balesete idején is mérnökeként szolgált, mielőtt a francia az eset után távozott a királykategóriából

Gannon ezután Mick Schumacherrel dolgozott együtt a 2021-es bemutatkozó szezonjában és 2022-ben, mielőtt Nico Hülkenberg 2023 előtt váltotta német kollégáját, és két szezont töltött a szakemberrel.

Vámosi Péter

Recent Posts

Műteni kell, ezért Lance Stroll kihagyja a Spanyol Nagydíjat!

Az Aston Martin hivatalosan is bejelentette, hogy a kanadai Lance Stroll nem áll rajthoz a…

47 perc ago

Az Alpine-nak a bajnoki címért kell harcolnia Briatore szerint

A bajnoki versenyfutásban akar részt venni az Alpine, ezt maga a csapatfőnök Flavio Briatore jelentette…

4 óra ago

Toto Wolff még mindig Verstappennel „flörtöl”

Bár az elmúlt hetekben kissé elült ez a téma, világos, hogy a Mercedes csapatfőnöke, Toto…

6 óra ago

Piastri az utolsó pillanatban vette el a pole-t Norristól

Oscar Piastri szerezte meg a pole pozíciót a vasárnapi Forma-1-es Spanyol Nagydíjra. Mögötte Lando Norris…

7 óra ago

Christian Horner reagált a ferraris pletykákra

Egy ideje téma a sajtóban Christian Horner esetleges távozása a Red Bulltól. A brit sikerkovács…

8 óra ago

Russell vitte a labdát a BL-döntőre, Hadjart Inter-mezzel trollkodták meg

Végső felvonásához érkezik ma az európai klubfutball csúcsa, jön a Bajnokok Ligája döntője. Ez pedig…

9 óra ago